Bajnokok Ligája, selejtező: kétgólos előnyt szerzett a Rosenborg

Vágólapra másolva!
2007.08.01. 23:34
Címkék
A Bajnokok Ligája selejtezőjének második fordulójában a norvég Rosenborg idegenben kétgólos előnyt szerzett magának a hazai visszavágóra a kazah FC Astana ellen.
A kazahok a selejtező első fordulójában a grúz Olimpit búcsúztatták, összesítésben 3-0-lal, az első, idegenbeli összecsapás 0-0-ját követően hazai pályán harcolták ki a továbbjutást.A náluknál papíron esélyesebb Rosenborg azonban nem sok esélyt adott nekik. Koné révén gyorsan vezetést szereztek az összecsapáson a norvégok, de Kucsma találatával még egyenlítettek a hazaiak.A találkozó és minden bizonnyal a továbbjutást is egyben a második félidőben dőlt, el, akkor Iversen értékesített egy büntetőt, majd négy perccel később Koné másodszor is eredményes tudott lenni.Az Astana szerényebben szerepel a 2007-s bajnokságban, féltávnál csupán a hatodik helyen áll a címvédő a kazah élvonalban.Érdekes, ugyanezt mondhatja el magáról a norvég bajnok Rosenborg is, amely címvédőként tizenöt fordulót követően egyelőre ötödik hazája pontvadászatában.

BAJNOKOK LIGÁJA, SELEJTEZŐ, 2. FORDULÓ:

1. MÉRKŐZÉS:
FC Astana (kazah) - Rosenborg (norvég) 1-3
G.: Kucsma 27., ill. Koné 4., 62., Iversen 58. - 11-esből

BAJNOKOK LIGÁJA, SELEJTEZŐ, 2. FORDULÓ:

1. MÉRKŐZÉS:
FC Astana (kazah) - Rosenborg (norvég) 1-3
G.: Kucsma 27., ill. Koné 4., 62., Iversen 58. - 11-esből
Legfrissebb hírek

A csereként beálló Watkins duplájával fordított és sorozatban 11. alkalommal nyert az Aston Villa

Angol labdarúgás
33 perce

Az év legnézettebb videói: amikor Szoboszlai Dominik egyenlített Portugália ellen a 91. percben

Magyar válogatott
1 órája

Kosár: Rátkai, Drahos és Josepovits is remek őszt futott az NB I-ben

Utánpótlássport
1 órája

Carlos Alcaraz hamar visszavonulhat a korábbi wimbledoni bajnok szerint

Tenisz
2 órája

Redzic Damir és Tuboly Máté értéke szeptember óta megduplázódott

Minden más foci
2 órája

Bardóczky Kornél elhagyhatta a kórházat

Tenisz
2 órája

„A következő generáció prototípusa, az NBA megmentője” – Shai Gilgeous-Alexander-portré

Amerikai sportok
2 órája

Női kézilabda NB I: Bukarestben folytatja az FTC orosz irányítója – hivatalos

Kézilabda
2 órája
Ezek is érdekelhetik