Bajnokok Ligája, selejtező: kiejtette a Tampere a Levszkit

Vágólapra másolva!
2007.08.07. 21:55
Címkék
A Bajnokok Ligája második selejtezőkörében, a szófiai visszavágón a finn Tampere United 1-0-ra legyőzte vendéglátóját, a Levszki együttesét, így továbbjutott.
Az első mérkőzésen a finnek hazai pályán ugyancsak minimális különbséggel, 1-0-ra győztek, így a visszavágón Niemi 40. percben szerzett gólja már elérhető közelségbe hozta számukra a selejtező harmadik fordulóját. Ekkor a hazaiaknak már három gólt kellett volna szerezniük a továbbjutáshoz, na de hol volt azaz egy…Miután a bolgárok hazai pályán is gólképtelennek bizonyultak, kettős vereséggel, rúgott gól nélkül búcsúztak.A Tampere viszont a sikerrel megvívott első fordulót követően - akkor a San Marino-i Murata ellen összesítésben 4-1-gyel mentek tovább - újabb feladatot oldottak meg sikerrel.A finnek ellenfele már a főtáblára jutásért az Astana (kazah) - Rosenborg BK (norvég) párharc győztese lesz, az első mérkőzést utóbbiak idegenben nyerték 3-1-re.

BAJNOKOK LIGÁJA, SELEJTEZŐ:

2. FORDULÓ, VISSZAVÁGÓ:
Levszki Szófia (bolgár) - Tampere United (finn) 0-1 (J. Niemi 40.)
Tj. a Tampere, 2-0-lal

BAJNOKOK LIGÁJA, SELEJTEZŐ:

2. FORDULÓ, VISSZAVÁGÓ:
Levszki Szófia (bolgár) - Tampere United (finn) 0-1 (J. Niemi 40.)
Tj. a Tampere, 2-0-lal
Legfrissebb hírek

A csereként beálló Watkins duplájával fordított és sorozatban 11. alkalommal nyert az Aston Villa

Angol labdarúgás
33 perce

Az év legnézettebb videói: amikor Szoboszlai Dominik egyenlített Portugália ellen a 91. percben

Magyar válogatott
1 órája

Kosár: Rátkai, Drahos és Josepovits is remek őszt futott az NB I-ben

Utánpótlássport
1 órája

Carlos Alcaraz hamar visszavonulhat a korábbi wimbledoni bajnok szerint

Tenisz
2 órája

Redzic Damir és Tuboly Máté értéke szeptember óta megduplázódott

Minden más foci
2 órája

Bardóczky Kornél elhagyhatta a kórházat

Tenisz
2 órája

„A következő generáció prototípusa, az NBA megmentője” – Shai Gilgeous-Alexander-portré

Amerikai sportok
2 órája

Női kézilabda NB I: Bukarestben folytatja az FTC orosz irányítója – hivatalos

Kézilabda
2 órája
Ezek is érdekelhetik