Nehéz helyzetbe került a Lazio, minimális előnyt szerzett a Rangers

2007.08.14. 23:33
Döntetlent játszott egymással a Lazio és a Dinamo Bucuresti csapata a Bajnokok Ligája selejtezőjének harmadik fordulójában. A római találkozón a vendégek szerezték meg a vezetést, Daniulescu révén. A találatra csak Mutarellinek volt válasza a második félidőben, így kialakult az 1-1-es végeredmény. Hazai pályán nyert a Rangers és a Benfica is, mindkét csapat egygólos előnyt szorgoskodott össze a visszavágókra.
Ionel Danciulescu (jobbra) és Massimo Mutarelli is betalált a mérkőzésen
Ionel Danciulescu (jobbra) és Massimo Mutarelli is betalált a mérkőzésen
Ionel Danciulescu (jobbra) és Massimo Mutarelli is betalált a mérkőzésen
Ionel Danciulescu (jobbra) és Massimo Mutarelli is betalált a mérkőzésen

Nehéz helyzetbe hozta magát a Lazio együttese a BL-selejtezők utolsó körében. A római alakulat a Dinamo Bucurestit fogadta, és mindössze 1-1-es döntetlent ért el a román csapat ellen.

A kiegyenlített első félidő közepén némi meglepetésre a vendégcsapat szerezte meg a vezetést. A huszonkettedik percben Danciulescu juttatta a labdát hazai kapuba - érett a meglepetés.

A kezdeti sokk után azonban hamar egyenlíthet volna a Lazio, ám Rocchi a harmincnyolcadik percben büntetőt hibázott, így egy félidő elteltével egygólos hátrányban vonulhatott pihenőre a tavalyi olasz bajnokság harmadik helyezettje.

A VALENCIA ELLEN MÁR NEM MENT

A 3. selejtező forduló utolsó kedd esti mérkőzését Valenciában játszották, ahol a hazai alakulat az Elfsborgot fogadta. Nos! A találkozó újfent bebizonyította mekkora szakadék van a magyar és az európai élcsapatok focija között. A Valencia ugyanis Vicente, Silva és Morientes találataival 3-0-ra legyőzte a Debrecent búcsúztató svéd csapatot.
Valencia-Elfsborg 3-0
Gólszerzők: Vicente 7., Silva 58., Morientes 70.
A szünetben rendezte sorait a hazai csapat, a második játékrészre már egy sokkal elszántabb Lazio érkezett a pályára. A motivált futball aztán végül csak az egyenlítéshez volt elég - a fordításhoz nem.

A Lazio az ötvenharmadik percben egalizált, ekkor Mutarelli volt eredményes. A találatnak köszönhetően eséllyel utazhat a visszavágóra a román fővárosba a Lazio, bár a Dinamo valószínűleg tökéletesen elégedett a Rómában elért döntetlennel.

A mérkőzés krónikájához tartozik még, hogy a hajrában többen elveszítették a fejüket a pályán lévők közül: hazai oldalról ugyanis Behrami és Mutarelli a kiállítás sorsára jutott, míg a vendégeknél Goian mehetett idő előtt zuhanyozni.

A Rangers sem tudott megnyugtató előnyt szerezni a Crvena Zvezda ellen. A skót csapat viszont legalább nyert: Novo hosszabbításban szerzett találata sokat jelenthet még a belgrádi visszavágón.

A Benfica-Kobenhavn meccsen is beigazolódott, hogy a kiscsapatoknak is van keresnivalójuk a húsosfazék, azaz a BL-fötábla közelében. A dán csapat is vereséget szenvedett, ám a portugáliai 1-2 után még reménykedhetnek, hogy sikerrel veszik a selejtező harmadik fordulóját.

A hazaiaknál Costa duplázott a meccsen, míg a vendégeknél Hutchinson volt eredményes.

BL-SELEGJTEZŐK, 3. FORDULÓ

ELSŐ MÉRKŐZÉSEK:
Lazio - Dinamo Bucuresti 1-1
Gólszerzők: Mutarelli 53. ill. Danciulescu 22.
Glasgow Rangers - Crvena Zvezda 1-0
Gólszerző: Novo 92.
Benfica - FC Kobenhavn 2-1
Gólszerzők: Costa 25., 86. ill. Hutchinson 35.
Legfrissebb hírek

Maldini-góllal nyert a Cagliari, továbbra is hibátlan a Lazio

Olasz labdarúgás
2026.09.07. 22:50

Férfi röplabda BL-selejtező: október 21-én kezd a Kaposvár

Röplabda
2026.09.07. 20:14

Idegenben tartott gólfesztivált a Strasbourg, Sinayoko-tripla okozta Marseille vesztét

Francia labdarúgás
2026.09.06. 22:51

Serie A: eltapsolta kétgólos előnyét, mégis nyert a Frosinone, döntetlen Parmában és Bolognában

Olasz labdarúgás
2026.09.06. 20:00

Felső sarkos gólokkal került nagy előnybe a Celtic, a Bodö/Glimt szintén háromszor talált be a BL-playoffban

Bajnokok Ligája
2026.08.19. 23:02

Sztankovics és Abu Fani piros lapot kapott, a Crvena zvezda kiesett a BL-ből, akárcsak Vitályos klubja

Bajnokok Ligája
2026.08.11. 22:50

Idegenben is nyert, a Levszki Szófia lesz Varga Barnabásék ellenfele a BL-selejtezőben

Bajnokok Ligája
2026.08.11. 19:01

NB III: Gálázott a Tatabánya, a Haladás és az MTK II is

Labdarúgó NB II
2026.08.09. 19:38