Bajnokok Ligája: Hagreaves nem játszik, Rooney visszatérne

Vágólapra másolva!
2007.09.18. 12:03
Owen Hargreaves nem játszhat a Manchester United csapatában szerda este a Sporting Lisszabon ellen, a Bajnokok Ligájában. A Bayern Münchentől igazolt középpályás nem épült még fel combsérüléséből, csakúgy, mint Gary Neville, akinek szintén számítottak már a visszatérésére.
Reuters
Reuters

Ők ketten tehát nem utaznak el a portugál fővárosba, repülőre száll viszont Wayne Rooney (képünkön jobbra). A válogatott csatárnak a jelentések szerint már meggyógyult a törött lába, és mindenképpen játszani akar.

„Nagyon-nagyon szeretnék játszani, mindent megtettem ezért – mondta Rooney az MU hivatalos internetes oldalán. – A mesternek (Sir Alex Fergusonnak) is elmodtam, hogy készen állok a visszatérésre.”

„A vezetőedző és az orvosok kicsit óvatosak voltak, és persze ez így van jól, hiszen hosszú az idény” – tette hozzá Rooney, aki a 2006-os vb előtt is rekordidő alatt épült fel.

„Remélem, szerdán én is kifuthatok a pályára, hiszen már néhány hét óta úgy érzem, hogy ot lehetnék a csapatban. Kicsit csalódott vagyok emiatt, de hosszú távon valószínűleg ez így lesz jó.”

A Manchester Unitednél Mikael Silvestre az egész szezonra kidőlt súlyos térsérülése miatt, és sérültlistára került Darren Fletcher, John O’Shea, Pak Dzsi-szung és Ben Foster is.
Legfrissebb hírek

Édesapja halála miatt nem játszott Konaté a Liverpoolban szerdán

Bajnokok Ligája
2026.01.22. 19:57

Kiállítás, rontott büntető, de így is simán nyert, és biztosan a nyolc között végez a Bayern München

Bajnokok Ligája
2026.01.21. 23:01

Kifizeti a jegyek árát a Manchester City a szurkolóinak, akik a helyszínen látták a BL-blamát

Bajnokok Ligája
2026.01.21. 17:08

Suárez duplájával a Sporting legyőzte a címvédő PSG-t

Bajnokok Ligája
2026.01.20. 23:02

Visszavonult az Európa-bajnok portugál kapus

Minden más foci
2025.12.11. 06:57

A sérülésektől sújtott portugál bajnokon is átroboghatnak a bajorok

Bajnokok Ligája
2025.12.09. 11:24

Férfi kézi BL: szépen zárná az évet a Veszprém a Sporting ellen

Kézilabda
2025.12.04. 11:45

Bajnokok Ligája: Mbappé Puskásék nyomában

Bajnokok Ligája
2025.11.27. 13:10
Ezek is érdekelhetik