A Liverpool 8-0-s győzelmére is a bundagyanú árnyéka vetül

2007.12.05. 17:04
Német források szerint a Liverpool 8-0-s Besiktas elleni Bajnokok Ligája-győzelmére is a gyanú árnyéka vetülhet, és az UEFA a napokban vizsgálatot indíthat az ügyben. Elsősorban távol-keleti fogadóirodákban érkezett feltűnően sok tipp nagyarányú győzelemre.
Tiszta körülmények között született?
Tiszta körülmények között született?
Tiszta körülmények között született?
Tiszta körülmények között született?

A Süddeutsche Zeitung szerint a Liverpool történelmi győzelme – amely a legnagyobb arányú a labdarúgó Bajnokok Ligája fennállása során – is szerepel azon 26 találkozó sorában, amelyet az UEFA vizsgálatra érdemesnek ítélt az Europol számára.

Nehéz lenne feltételezni, hogy bundázott a két csapat, mindenesetre döbbenetesnek mondható a Besiktas összeomlása a meccsen, az 53. perc után hatszor is kapituláltak az isztambuliak.

A német újság értesülései szerint szokatlanul sok fogadás érkezett kiütéses angol győzelemre kevéssel a kezdő sípszó előtt.

Az UEFA - mint az elmúlt hét végén ismertté vált - egy 15 mérkőzést tartalmazó listát adott át az Europolnak, kérve az európai rendőri hatóság közreműködését a felmerült gyanú kivizsgálásában. A szervezet egyik munkatársa azt közölte, hogy a listán szereplő összecsapások között Eb-, Bajnokok Ligája- és UEFA Kupa-selejtezők egyaránt szerepelnek.

Korábban már az is kiszivárgott, hogy az augusztusi HSV-Honvéd UEFA Kupa-selejtező – amely a hamburgiak 4-0-ás győzelmével - és továbbjutásával ért véget – is rajta van az ominózus listán.
Legfrissebb hírek

Öt gólt vágott a Juventus az El-ben, kiütötte ellenfelét a Crystal Palace is

Európa-liga
2026.09.17. 23:04

Sallaiék edzője szerint a büntető volt a fordulópont a Sporting ellen

Bajnokok Ligája
2026.09.10. 10:37

Steve McManaman: Itt az ideje, hogy Szoboszlai Dominik vezér legyen

Bajnokok Ligája
2026.09.08. 09:19

Rossz hír az osztrákoknak: Varga Barnabás különösen motivált

Bajnokok Ligája
2026.09.08. 06:44

Európa-liga: jó napjuk volt a vendégeknek, de a program végén jöttek a hazai győzelmek is

Európa-liga
2026.07.23. 22:09

Az Arsenal beleegyezett, Trossard a Besiktasba igazolhat

Minden más foci
2026.07.14. 16:09

Felkészülés: a Mosonmagyaróvár döntetlent játszott a Besiktassal

Labdarúgó NB II
2026.07.06. 10:34

Felkészülés: próbajátékosok is szerepet kaptak a Besiktassal szemben alulmaradó Gyirmótban

Labdarúgó NB II
2026.07.03. 17:51