Csak az Inter legyőzésével van esélye a PSV-nek a továbbjutásra

Vágólapra másolva!
2007.12.12. 13:00
Címkék
Már csak két hely kiadó a Bajnokok Ligájának nyolcaddöntőjében. Ebből az egyik a G-csoportban, ahol a Fenerbahce és a PSV Eindhoven vetélkedik a még továbbjutást jelentő második helyért. A törökök azonban lépéselőnyben vannak holland riválisaikkal szemben.
A már biztosan nyolcaddöntős Crespóék így is igyekeznek útját állni a továbbjutásra éhes Salcidóék rohamainak
A már biztosan nyolcaddöntős Crespóék így is igyekeznek útját állni a továbbjutásra éhes Salcidóék rohamainak
A már biztosan nyolcaddöntős Crespóék így is igyekeznek útját állni a továbbjutásra éhes Salcidóék rohamainak
A már biztosan nyolcaddöntős Crespóék így is igyekeznek útját állni a továbbjutásra éhes Salcidóék rohamainak

Nem csak azért mert egy ponttal jobban is állnak, mint a hollandok, hanem mert hazai pályán játszanak, ráadásul azt a CSZKA Moszkvát fogadják, amely eddig mindössze egy pontra volt képes, igaz éppen a Fenerbahce ellen.

Velük szemben a PSV-hez a már biztos csoportgyőztes Internazionale látogat, akik Milánóban Ibrahimovic duplájával tudták győzni. A hollandoknak ráadásul még a döntetlen is kevés – egy feltételezett CSZKA-győzelem esetén -, hiszen pontazonosság esetén az egymás elleni eredmény dönt, s abban a törökök a jobbak, hiszen az eindhoveni 0-0 után Isztambulban Semih Sentürk találatával, illetve Marcellis öngóljával győztek 2-0-ra.

Jan Wouters gárdájának tehát csak a győzelem elég, és az is csak akkor, ha a CSZKA pontot szerez Isztambulban, különben marad az UEFA-kupa. A hollandok azonban attól tartanak, hogy miután mind a török, mind pedig az orosz csapatban több brazil légiós is szerepel, a CSZKA-ban szereplők nem hajtanak majd igazán.

Persze ez a végeredmény egyáltalán nem számítana meglepetésnek, a már fent leírtak miatt. Mindenesetre Zico, a törökök trénere szerint csapatának ez a meccs lesz a legfontosabb az egész évben, és éppen ezért biztos benne, hogy győzni fognak.

Jan Wouter gondjait az is fokozza, hogy nem számíthat a sérült Dacosta és Koevermans, illetve az eltiltott Addo játékára. Az megint más kérdés, hogy Roberto Mancini is egy igencsak tartalékos csapattal lép majd pályára ellenük, hiszen Burdisso, Ibrahimovic és Samuel ugyancsak eltiltás, míg Dacourt, Figo, Sztankovics és Viera tagja a maródiak listájának.

Ettől függetlenül mind Roberto Mancini vezetőedző, mind pedig a csapatkapitány, az argentin Javier Zanetti nehéz meccset ígér a hollandoknak és győzelmet saját szurkolóiknak.


A G CSOPORT ÁLLÁSA

1. Internazionale 5 4 0 1 11-4 +7 12
2. Fenerbahce 5 2 2 1 5-5 0 8
3. PSV Eindhoven 5 2 1 2 3-5 -2 7
4. CSZKA Moszkva 5 0 1 4 6-11 -5 1
Legfrissebb hírek

Férfi futsal NB I: már hét másodperc után betalált, háromgólos győzelmet aratott a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
11 perce

Férfi vízilabda Eb-felkészülés: a hollandok után a törököket is legyőzte a magyar válogatott

Vízilabda
32 perce

Erste Liga: hosszabbításban győzött az Újpest és a DVTK is

Jégkorong
37 perce

Gyorssakk-vb: Carlsen nyert a nyílt kategóriában, a kínai Csu a nőknél

Egyéb egyéni
1 órája

Vívás: fontos versenyekkel teli január vár az utánpótlásra

Utánpótlássport
1 órája

Idén is teremtornával emlékeztek Lázár Bencére

Magyar válogatott
1 órája

Osztrák hokiliga: ez nem a magyar csapatok napja volt

Jégkorong
1 órája

A Tottenham két vereség után nyerte meg a londoni rangadót

Angol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik