Strachan nem tenné rá a házát, hogy idegenben megverik a Barcát

2008.02.21. 10:15
Elvesztette az idei Bajnokok Ligája sorozatban hazai veretlenségét a Celtic csapata a Barcelona ellen szerda este a nyolcaddöntő első mérkőzésén. Igaz a skótok a szünetben még 2-1-re vezettek a katalán sztárklub ellen, azonban a fordulás után a gránátvörös-kékek egyenlítettek, majd a győzelmet is megszerezték. Így Frank Rijkaard együttese hatalmas lépést tett a továbbjutás felé.

„Elkövettünk néhány hibát, amely végül megbosszulta magát. Az egyik legbosszantóbb az egészben, hogy lőttünk két gólt, de a meccset mégis elveszítettük – nyilatkozta Gordon Strachan, a skótok vezetőedzője a mérkőzés után. – A Barcelona a legjobb csapat a világon, és ha meg szeretnénk verni őket, ahhoz az kell, hogy tőlünk kilenc vagy tíz játékos nagyon jó formában futballozzon. Ez azonban most nem történt meg.”

„Nem szeretnék akárkit a csapatomból megróni azért, mert hibázott. Gary Caldwell például nagyszerűen játszott egészen addig, amíg Thierry Henry találata előtt rontott. Nem lenne sportszerű, ha ezért rá fognánk a vereséget.”

„Nem tenném rá a házamat, hogy idegenben megverjük a Barcelonát – utalt ezzel a tréner arra, hogy csapata eddig a sorozatban a saját pályáján kívül mindhárom meccsét elvesztette. – Azonban hazai pályán kétszer bevettük a világ egyik legjobbjának kapuját, elutazunk Spanyolországba, és megpróbálunk újra eredményesek lenni.”

Johan Neeskens, a katalánok másodedzője elégedett játékosai teljesítményével, és elmondása szerint boldog, hogy egy ilyen erős csapat otthonában nyerni tudott a Barca.

„Jól kezdtünk, de annak ellenére, hogy mi uraltuk a játékot, a Celtic szerzett vezetést, amellyel be is bizonyította, hogy milyen veszélyes csapat is valójában – nyilatkozta Neeskens a találkozó után. – Ezután hatalmas akaratról tettünk tanúbizonyságot, és végig mi irányítottuk a találkozót.”

„Igaz a szünetben még a skótok vezettek 2-1-ra azonban biztos voltam benne, hogy újabb gólt fogunk szerezni. Nagyon elégedettek vagyunk az eredménnyel, és nem csupán azzal, hogy nyertünk, és hogy három gólt is szereztünk idegenben, hanem azzal is, hogy néhány nagyszerű helyzetet kialakítottunk.”

LABDARÚGÁS, BAJNOKOK LIGÁJA, EMLÉKEZTETŐ



Helyszín: Glasgow, Celtic Park
Nézőszám: 60000
Játékvezető: Peter Fröjdfeldt (svéd)
Asszisztensek: Stefan Wittberg, Henrik Andren (svédek)
A KEZDŐCSAPATOK:
CELTIC BARCELONA
1 Boruc 1 Valdés
52 Caddis 5 Puyol
5 Caldwell 3 G. Milito
44 McManus 4 Márquez
3 Naylor 22 Abidal
25 Nakamura 24 Y. Touré
11 Hartley 20 Deco
19 Robson 8 Iniesta
46 McGeady 19 Messi
10 Vennegoor of Hesselink 14 Henry
27 McDonald 10 Ronaldinho
Vezetőedző: Vezetőedző:
Gordon Strachan Frank Rijkaard
Gólszerző(k): Vennegoor of Hesselink (16.), Robson (38.), ill. Messi (18.), Henry (52.), Messi (79.)
Cserék: Vennegoor of Hesselink helyett Szamarasz (55.), Caddis helyett Wilson (61.), Hartley helyett Donati (65.), ill. Deco helyett Xavi (66.), Ronaldinho helyett Eto'o (73.), Henry helyett Gudjohnsen (88.)
Sárga lap: Robson (20.), Hartley (61.), Szamarasz (90.), ill. Deco (30.)
Legfrissebb hírek

Wimbledon: Stollárék nem bírtak az első kiemelttel a negyeddöntőben

Tenisz
2026.07.07. 15:32

Rodri bocsánatot kért volt csapattársa, Bernardo Silva hecceléséért

Foci vb 2026
2026.07.07. 13:06

Két hely maradt kiadó a legjobb nyolc közé

Foci vb 2026
2026.07.07. 11:46

Vb 2026: Neymar után egykori csapattársa is visszavonul a válogatottól

Foci vb 2026
2026.07.06. 11:34

Joe Hart a franciák tizenegyese előtt történtekről: „Gusztustalan, amit Paraguay művelt!”

Foci vb 2026
2026.07.05. 10:27

Váltómezben egymás ellen Kanada és Marokkó, tiszta kékben a franciák, hagyományos dresszében Paraguay – a mai mezek

Foci vb 2026
2026.07.04. 12:19

Mexikói hangzavartól tartanak az angolok

Foci vb 2026
2026.07.04. 09:07

Nem Robbie Keane lett a Celtic menedzsere – hivatalos

Minden más foci
2026.06.11. 14:46