Bajnokok Ligája: a debreceniek csalódottak a sorsolás után

Vágólapra másolva!
2009.08.27. 19:40
Címkék
A DVSC játékosai közül Mészáros Norbert és Leandro is csalódottan nyilatkozott a Nemzeti Sportnak a BL-sorsolást követően. A Debrecen ellenfele az angol Liverpool, a francia Lyon és az olasz Fiorentina lesz.

Mészáros Norbert, a DVSC védője a Nemzeti Sportnak elmondta, nem örül a sorsolásnak.

 „A Reallal jobb lett volna játszani, mert garantált lenne a telt ház, és hatalmas élmény lett volna ekkora sztárok ellen játszani. Az biztos, hogy nagyon nehéz csoportba kerültünk, de de három-négy pont megszerzése így sem elérhetetlen" - fogalmazott Mészáros.

A brazil Leandro álma a Barcelona lett volna.

„Én a BL-cmívédő ellen játszottam volna a legszívesebben, de ezen most már kéár rágódni, nagyon nehéz csoportba kerültünk, meglátjuk, mire leszünk képesek" - mondta Lenadro a Nemzeti Sportnak.

A sorsolásról itt olvashat részleteket!

 

Legfrissebb hírek

Az ezer sebből vérző 49ers hatodik kiemeltként búcsúztatta a címvédő Eaglest – videó

Amerikai sportok
2 órája

Bubka ugrott 660 centit is; Pólós csoportelsőséget érne a Montenegró-verés

E-újság
5 órája

Kolozsvár levegője – Csillag Péter publicisztikája

Minden más foci
5 órája

Hullámok hátán – Malonyai Péter jegyzete

Labdarúgó NB I
5 órája

Hétfői sportműsor: Nemzeti Sport Gála az Operaházban

Minden más foci
5 órája

Endrick bemutatkozott, és továbblőtte a Lyont a Francia Kupában

Francia labdarúgás
5 órája

McTominay duplázott, a Napoli kétszer egyenlített az Inter otthonában

Olasz labdarúgás
5 órája

Gyorskorcsolya Eb: Bejczi Botond tizedik lett a tömegrajtos versenyben

Téli sportok
5 órája
Ezek is érdekelhetik