DVSC: Rudolf Gergely reméli, maradhat a csapatnál

Vágólapra másolva!
2009.08.27. 07:55
Címkék
Szilágyi Sándor, a DVSC klubigazgatója a Nemzeti Sportnak elmondta: ha egy játékosuk remek ajánlatot kap máshonnan, nem gördítenek akadályt az útjába.
Ez igaz Rudolf Gergelyre is, aki iránt folyamatos az érdeklődés, de konkrét ajánlattal még senki sem kereste meg a klubot, és a játékos reméli, az augusztus 31-ig hátralévő napokban ez így is marad. „Még nem zárult le az átigazolási időszak, augusztus végéig bármi megtörténhet. Sokat köszönhetek a Debrecennek, itt lettem igazán profi futballista, de ez nem jelenti azt, hogy ne akarnék továbbfejlődni. Szeretnék nemzetközi kupában szerepelni, s gólokat szerezni. Ennek a lehetősége most megvan, remélem, itt tudok maradni" – nyilatkozta a Levszki elleni visszavágón hatalmas gólt rúgó válogatott támadó.
Legfrissebb hírek

Az ezer sebből vérző 49ers hatodik kiemeltként búcsúztatta a címvédő Eaglest – videó

Amerikai sportok
1 órája

Bubka ugrott 660 centit is; Pólós csoportelsőséget érne a Montenegró-verés

E-újság
3 órája

Kolozsvár levegője – Csillag Péter publicisztikája

Minden más foci
3 órája

Hullámok hátán – Malonyai Péter jegyzete

Labdarúgó NB I
3 órája

Hétfői sportműsor: Nemzeti Sport Gála az Operaházban

Minden más foci
3 órája

Endrick bemutatkozott, és továbblőtte a Lyont a Francia Kupában

Francia labdarúgás
3 órája

McTominay duplázott, a Napoli kétszer egyenlített az Inter otthonában

Olasz labdarúgás
4 órája

Gyorskorcsolya Eb: Bejczi Botond tizedik lett a tömegrajtos versenyben

Téli sportok
4 órája
Ezek is érdekelhetik