BL: a városban közösen készül a két szurkolótábor

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2009.09.16. 19:03
Címkék
Rendkívül barátságos hangulatban készülnek a szurkolók a szerda esti Liverpool-Debrecen labdarúgó Bajnokok Ligája-mérkőzésre, a szigetországban nagy szeretettel fogadták a magyarokat.
    Liverpool belvárosában a kocsmák magyar nyelven köszöntötték a debreceni fanatikusokat, a Beatles-fellépések által világhírűvé vált Cavern Clubban például plakátokkal invitálják beljebb őket, a színpadon pedig egy John Lennon hasonmás egy korsó sörrel üdvözölte a vendégeket, persze megjegyezte, hogy a Liverpool nyeri a találkozót.

A DVSC-TEVA játékosainak igazi angol körülmények között kell majd pályára lépniük, hiszen az Anfield Road gyepszőnyegét két órával a mérkőzés előtt folyamatosan locsolják.

    A találkozót megelőző napokban nem foglalkoztak sokat a Debrecennel az újságok, a Liverpool azonban a mérkőzésre kiadott 66 oldalas hivatalos programfüzetében már hosszú oldalakon keresztül sorolja a magyar bajnok statisztikáit és játékosairól szóló kis történeteket.

A MÉRKŐZÉS ELŐTTI HANGULATOT BEMUTATÓ KÉPGALÉRIÁNKAT IDE KATTINTVA NÉZHETIK MEG!

Legfrissebb hírek

Kós Hubert és Márton Luana lett 2025 legjobb sportolója; Vedran Bosnic szerint a tökéletesnél is jobb meccs kell a Szolnok továbbjutásához

E-újság
10 perce

Reménykedők – Jakus Barnabás publicisztikája

Labdarúgó NB I
22 perce

Kivételes élmény – Thury Gábor jegyzete

Spanyol labdarúgás
22 perce

Keddi sportműsor: fontos BL-meccset játszanak a szolnoki kosarasok

Minden más foci
50 perce

Elbukta a városi rangadót, hazai pályán esett ki a PSG a Francia Kupából

Francia labdarúgás
1 órája

Továbbra is rossz passzban a Sevilla, ezúttal a Celtától kapott ki

Spanyol labdarúgás
1 órája

Serie A: a Juventus öt góllal küldte haza a Cremonesét

Olasz labdarúgás
1 órája

Szoboszlai hatalmas gólt lőtt, a Liverpool simán továbbjutott az FA-kupában

Angol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik