DVSC: Herczeg továbbra sem mond le a pontszerzésről

MTI MTIMTI MTI
2009.11.03. 20:05
Címkék
Továbbra is bízik a pontszerzésben Herczeg András, a Bajnokok Ligájában szereplő Debrecen labdarúgócsapatának klubmenedzsere. A hajdúságiaknak erre legközelebb szerdán, a Fiorentina otthonában lesz lehetőségük.

„Két hete nagyszerű mérkőzést játszottunk a Fiorentinával, remélem, erre újra képesek leszünk" – nyilatkozta keddi sajtótájékoztatóján Herczeg.

 

„Játékosaim elszántak, túltették magukat a bajnoki kudarcokon, ezért úgy érzem, ha nem követünk el súlyos hibákat, ismét szoros mérkőzést tudunk játszani. Természetesen továbbra is bízom a pontszerzésben.”

Herczeg újságírói kérdésre azt válaszolta: igaz, hogy az előző bajnoki fordulóban hazai környezetben vereséget szenvedtek egy másik lila csapattól, azaz az Újpesttől, de reméli, a szerdai összecsapás végére megkedveli ezt a színt.

A két héttel ezelőtti budapesti mérkőzésen eredményes Czvitkovics Péter szerint rendkívül nehéz dolga lesz a magyar csapatnak, főként azért, mert a Fiorentina győzelmével hatalmas lépést tehet a továbbjutás felé.

„Remélem, hogy olyan jó meccset tudunk játszani, mint a Puskás Ferenc Stadionban. Csak akkor van esélyünk a pontszerzésre, ha mindenki száztíz százalékot teljesít" – mondta Czvitkovics.

Legfrissebb hírek

A Milan az első kaput eltaláló lövésből vezetést szerzett a Juve ellen

Olasz labdarúgás
11 perce

Három gól a 90. perc után – az ETO őrült hajrá végén tizenegyesgóllal verte meg a Honvédot

Labdarúgó NB I
27 perce

Európai kézilabdaligák: Pődör Rebeka nyolc gólt lőtt

Kézilabda
48 perce

US Open: Stollárék párosban kiestek, Szabalenka egyesben tovább menetel

Tenisz
1 órája

Osváth Attila: Úgy örültek, mintha nyertek volna

Labdarúgó NB I
1 órája

Borbély Balázs: Nem állt mellénk a szerencse, többet tettünk a győzelemért

Labdarúgó NB I
1 órája

Szélesi Zoltán: Reálisan ez volt benne a mérkőzésben

Labdarúgó NB I
1 órája

NB III: az Újpest hatot rúgott a Szegednek, a Cigánd ötöt vágott Nyíregyházán

Labdarúgó NB II
1 órája