BL: Fabregas szerint iskolás gólokat kapott az Arsenal

2010.02.18. 00:50
Címkék
Egygólos, 2–1-es vereséget szenvedett az angol Arsenal Portóban a vendéglátó portugál csapattól a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének első mérkőzésén. Amíg azonban a Münchenben a Bayern ellen hasonló különbséggel alulmaradó Fiorentina játékosai a játékvezetőt, addig a londoniak saját magukat, illetve kapusukat, Lukasz Fabianskit okolhatják leginkább a vereség miatt. Bár Arsene Wenger is talált a bírón fogást…

„Iskolás gólokat kaptunk. Mit tudunk tenni ez ellen, főként utólag? Semmit… – kesergett önkritikusan Cesc Fabregas, az Arsenal csapatkapitánya. – A második bekapott gólig szerintem kifejezetten jól játszottunk, az viszont megtört bennünket. Sajnos még mindig nem vagyunk elég erősek abból a szempontból, hogy hiába játszunk a mezőnyben jobban, mint az ellenfelünk, mégsem tudunk maguknak előnyt kovácsolni."

„A második gólunkat egy balszerencsés hazaadás előzte meg – értékelte a látottakat Arsene Wenger, az „ágyúsok" francia szakvezetője, aki mintegy felmentve a két „bűnöst", Fabianskit, valamint Sol Campbellt, azonnal a játékvezetővel kezdett el foglalkozni az eset kapcsán. – A bírónak időt kellett volna biztosítania arra, hogy rendezzük a védekezésünket, sorfalat állítsunk. Erre fel a kapusunktól elkérte a labdát, amit rögtön oda is adott a Porto játékosainak. Ez hatalmas hiba volt a játékvezető részéről, főként úgy, hogy előtte a mi támadásunknál tizenegyest kellett volna ítélnie a javunkra."

Legfrissebb hírek

Ötgólos győzelemmel rajtolt a Szeged a férfi kézilabda-bajnokságban

Kézilabda
5 perce

Piastri büntetést kapott – változott az Olasz Nagydíj rajtsorrendje

F1
6 perce

NB I: Paks–Debrecen

Labdarúgó NB I
8 perce

Hozta a kötelezőt az ETO a horvát bajnok, a Podravka otthonában

Kézilabda
13 perce

Sportlövő vb-válogató: Fábián és Pekler remekelt

Egyéb egyéni
15 perce

Vuelta: a bátor Brenner bravúrja Buitrago ellen

Kerékpár
25 perce

Lucz, Paragi, Tótka és Juhász nyert 200 méter egyesben a kajak-kenu ob-n

Kajak-kenu
26 perce

Az Esbjerg és a Bucuresti győzelmével indult az FTC női kézi BL-es csoportja

Kézilabda
27 perce