Fabianski hibái miatt kapott ki az Arsenal

Vágólapra másolva!
2010.02.17. 22:41
null
Hulk december 20. óta először játszott, itt Sagnával küzd a labdáért (fotó: Reuters)
A Porto 2–1-re megverte az Arsenalt hazai pályán, így egygólos előnyt szerzett a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében. A londoniak a vereséget elsősorban kapusuk, Lukasz Fabianski hibái miatt szenvedték el.

Az Arsenal nem jó előjelekkel készült a Porto elleni mérkőzésre. Egyrészt még sohasem nyert Portugáliában nemzetközi kupameccsen (három döntetlen mellett egy vereség a mérlege), valamint a hátsó alakzatból kidőlt két kulcsjátékosa: Manuel Almunia és William Gallas sem lehetett ott a társakkal. A hazaiaknál viszont pályára léphetett Hulk, akit a portugál szövetség fél évre eltiltott, így december 20. óta először játszhatott – mivel eltiltása nem vonatkozott a nemzetközi meccsekre.

CESC FABREGAS: ISKOLÁS GÓLOKAT KAPTUNK
„Iskolás gólokat kaptunk. Mit tudunk tenni ez ellen, főként utólag? Semmit... – kesergett önkritikusan Cesc Fabregas, az Arsenal csapatkapitánya. – A második bekapott gólig szerintem kifejezetten jól játszottunk, az viszont megtört bennünket. Sajnos, még mindig nem vagyunk elég erősek abból a szempontból, hogy hiába játszunk mezőnyben jobban, mint az ellenfelünk, mégsem tudunk maguknak előnyt kovácsolni.”
„A második gólunkat egy balszerencsés hazaadás előzte meg – értékelte a látottakat Arsene Wenger, az „ágyúsok” francia szakvezetője, aki mintegy felmentve a két „bűnöst”, Fabianskit, valamint Sol Campbellt, azonnal a játékvezetővel kezdett el foglalkozni. – A bírónak időt kellett volna biztosítania arra, hogy rendezzük a védekezésünket, sorfalat állítsunk, erre fel a kapusunktól elkérte a labdát, amit rögtön oda is adott a Porto játékosainak. Ez hatalmas hiba volt a játékvezető részéről, főként úgy, hogy előtte a mi támadásunknál tizenegyest kellett volna ítélnie a javunkra.”

A két távol maradó Arsenal-játékost Lukasz Fabianski és Sol Campbell helyettesítette, és az első félidőben az egyik negatív, a másik pedig pozitív hős lett.

A lengyel kapus már az első negyedórában hatalmas hibával segítette vezetéshez a Portót: Varela adott be jobbról, a labda megszerzésére esélye sem lett volna a belül helyezkedő hazaiaknak. Igen ám, csakhogy Fabianski kimozdult, és miközben visszavetődött, a labdát besodorta a kapuba.

A Porto nem örülhetett sokáig a vezetésnek, hiszen egy szöglet után a hosszúról Tomás Rosicky fejelte vissza középre a labdát, ott pedig Sol Campbell üresen maradt, és nem okozott számára gondot közelről a kapuba bólintani.

A félidőre döntetlennel vonultak a csapatok, de szünet után egy újabb Fabianski-hiba ismét a Portót juttatta előnyhöz. A kapus ezúttal felvette Campbell hazaadását, emiatt közvetett szabadrúgás következhetett a hazaiak javára: a vendégcsapat tagjai még értetlenkedtek, amikor Falcao a gyorsan elvégzett szabadrúgás után a kapuba helyezett.

Az Arsenal nem tudott nagy helyzetet kialakítani a hátralévő időben, így nem törte meg a rossz portugáliai sorozatát. A londoniak azonban ennek ellenére sincsenek kilátástalan helyzetben, hiszen a Porto előnye csupán egy gól.

A TALÁLKOZÓ GÓLJAI VIDEÓN

 1–0, Varela

 

 

 

 

1–1, Campbell

 

 

 

2–1, Falcao

 

 

 

 

BAJNOKOK LIGÁJA
NYOLCADDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS
FC Porto–Arsenal 2–1 (Varela 11., Falcao 52., ill. Campbell 18.)

 

Legfrissebb hírek

Arteta: A védelmi stabilitás fontos volt a győzelmünkhöz

Angol labdarúgás
20 órája

Az Arsenal elrontotta Ange Postecoglou bemutatkozását

Angol labdarúgás
Tegnap, 15:29

„Furcsa gyerek...” – anyja ügyetlennek tartja Mbappét a mindennapokban

Spanyol labdarúgás
2025.09.11. 12:13

NS-képeslap: Győrújfalu – szintet lépett az utánpótlás

Minden más foci
2025.09.11. 09:09

Életet mentett Edinson Cavani, egy újságíró lányának segített

Minden más foci
2025.09.11. 08:31

Szerződése lejártával távozott, most újra aláírt a kapus a WHU-hoz

Angol labdarúgás
2025.09.10. 17:40

Labdarúgás: kikapott Lengyelországtól az U19-es leányválogatott

Utánpótlássport
2025.09.10. 15:58

Szoboszlai Arsenal ellen viselt meze több mint 7 millió forintért kelhet el

Angol labdarúgás
2025.09.09. 18:48
Ezek is érdekelhetik