Harmadszor is elbukott Lyonban a Real

Vágólapra másolva!
2010.02.16. 22:47
null
Jean Makoun gólja döntött Lyonban (fotó: Reuters)
Címkék
A Lyon 1–0-ra megverte a Real Madridot a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének első mérkőzésén. A franciák győztes találatát Jean Makoun szerezte a 47. percben.

 

Rossz sorozatot akart megtörni a Real Madrid a Lyon ellen. A két csapat ugyanis 2005 őszén és egy évvel később is összecsapott egymással a Bajnokok Ligájában, és a franciaországi meccseket az Olympique nyerte, míg Madridban mindkétszer döntetlen lett.

Manuel Pellegrini mester nem állította be a kezdőbe az egykori lyoni Karim Benzemát, Mahamadou Diarra azonban megkapta a lehetőséget. A Realnál Gonzalo Higuaín volt papíron az egyetlen csatár, de mögötte Kakának és Cristiano Ronaldónak is a támadás segítése volt a feladata.

Az első játékrészben a Lyon próbálkozott becsülettel, elsősorban Pjanic és Govou lőtt többször, ám ezektől nem lett magasabb Iker Casillas vérnyomása. A másik oldalon Cristiano Ronaldo sokat volt játékban, de megoldásai inkább látványosak, mint hasznosak voltak, emiatt nem is volt túlzottan veszélyes kapura a Real.

Már-már úgy tűnt, nagyobb ziccer nélkül ér véget az első félidő, amikor egy rövid felszabadítás után Delgado jobbal hatalmas lövést zúdított kapura, és Casillas hálát adhatott az égieknek, hogy a kapufa ezúttal kisegítette őt.

Míg az első félidőben célt tévesztettek a Lyon lövései, addig szünet után az első próbálkozás célt ért: a félpályáról induló Jean Makount nem zavarták, a középpályás pedig köszönte ezt, és 23 méterről a bal felső sarokba bombázott.

 MAKOUN GÓLJA CASILLASNAK
 
  

 

A gól érezhetően jót tett a mérkőzésnek, ugyanis mindkét csapat feljavult. A Lyon tovább növelhette volna előnyét, ám előbb Lisandro López lövése kerülte el centikkel a kaput, majd egy gyors kontra végén Delgado lövését védte Casillas. A másik oldalon Llorisnak is lett dolga, neki egy remek Ronaldo-lövést, valamint Higuaín ziccerét kellett hárítania.

A Real Madridnak nem sikerült megszereznie az egyenlítő gólt, de nem reménytelen a helyzete. A Lyon harmadszor is megverte hazai pályán a spanyolokat, és esélyeit növeli, hogy nem kapott gólt.

BAJNOKOK LIGÁJA
NYOLCADDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS
Lyon–Real Madrid 1–0 (Makoun 47.)

 

Legfrissebb hírek

NB II: megvan a Szentlőrinc és a Budafok első téli szerzeménye

Labdarúgó NB II
27 perce

Videó: versenyzők vették birtokba a hófödte Hungaroringet

Egyéb autó-motor
30 perce

Spanyolországon belül válthat klubot Yaakobishvili Antal – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
42 perce

IFFHS: 2025 legjobb futballcsapata a PSG, a Ferencváros 39. a világrangsorban

Minden más foci
46 perce

Jégkorong: Karsai Ferenc az U18-as finn bajnoki címre tör a Jokerittel

Utánpótlássport
49 perce

Vitorlázás: Vadnai Jonatán győzelemmel zárta az edzőtábort

Egyéb egyéni
1 órája

NS-képeslap: Dorogon büszkén támaszkodhatnak a múlt sikereire

Labdarúgó NB II
1 órája

Kosárlabda: Mi is többet vártunk magunktól – Kányási Veronika

Kosárlabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik