Bajnokok Ligája: A Fiorentina ellenünk a másik arcát mutatja - Van Gaal

Vágólapra másolva!
2010.03.08. 19:43
Címkék
Egygólos előnnyel várhatja a Fiorentina elleni idegenbeli Bajnokok Ligája-nyolcaddöntő visszavágóját a német Bayern München labdarúgócsapata. A bajorok holland trénerét, Louis van Gaalt nem téveszti meg a firenzeiek visszafogott bajnoki teljesítménye, ő egy másik arcát mutató Fiorentinára számít a mérkőzésen.

„A Fiorentina jól teljesít a Bajnokok Ligájában, de a bajnokságban gyengébben. Történt már velem is hasonló, még amikor a Barcelona edzője voltam – emlékezett a múltra a tréner. – Én úgy gondolom, hogy a keddi mérkőzésen ellenünk majd a BL-arcát mutatja a Fiorentina."

A két együttes első, müncheni találkozója a játékvezetői hibától volt visszhangos: a 89. percben Miroslav Klose mérkőzésről döntő gólját három méteres lesállás előzte meg.

A holland futballtréner azonban nem hiszi, hogy az a hiba döntően kihatna a párharc végkimenetelére. A Fiorentina az 1–0-s győzelemmel már továbbjutna. Persze, ehhez nekik is lesz majd egy-két szavuk, hiszen a sok nagy csatát megélt Bayern, illetve rutinos játékosai felvértezetten várják az ehhez hasonló nagy csatákat.

Legfrissebb hírek

A legnagyobb erénye: sohasem adja fel – interjú Mezei Gergő Lászlóval

Képes Sport
4 perce

Michael van Gerwen a Bahrein Darts Masters bajnoka

Egyéb egyéni
16 perce

Hiába Ansu Fati visszatérése és gólja, a Monaco megint kikapott a francia bajnokságban

Francia labdarúgás
17 perce

Amerikából jöttem: ezúttal tényleg a védelem nyeri a Super Bowlt?

Amerikai sportok
27 perce

Dunaújvárosban hosszabbítás után nyert a magyar bajnok BJAHC az Erste Ligában

Jégkorong
35 perce

Férfi kézilabda Eb: Magyarország–Lengyelország

Kézilabda
1 órája

Mindhárom magyar váltó elődöntős a rövid pályás gyorskorcsolya Eb-n

Téli sportok
1 órája

Pavlova Maria: Végre megcsináltuk!

Téli sportok
1 órája
Ezek is érdekelhetik