BL: Ferguson nem fél senkitől, szerinte mindegy, kivel játszanak

2010.03.11. 11:57
Sir Alex Ferguson, a Manchester United menedzsere úgy véli, mindegy, hogy kivel játszik csapata a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében, ugyanis olyan teljesítménnyel, amelyet az AC Milan elleni második mérkőzésen nyújtottak a „vörös ördögök", mindenki dolgát megnehezíthetik.

„Olyan csapatom van, hogy nem számít, kivel játsszunk" – jelentette ki magabiztosan Ferguson, azt követően, hogy együttese 4–0-ra legyőzte az AC Milant az Old Traffordon, és 7–2-es összesítéssel lépett át a piros-feketéken a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében.

„Ha ilyen sebességgel futballozunk, mint most, akkor nehéz ellenünk játszani. Igazán jó teljesítményt nyújtott a csapat – értékelte az olaszok kiütését a skót menedzser, aki elismerte, nagy szerepet játszott a győzelemben, hogy a szünetet követően rögtön betaláltak. – A második félidő elején lőtt gólunk gyakorlatilag kiejtette a Milant. Azt követően nagyon jól játszottunk, csodálatos második félidő volt."

Ami a United lehetséges ellenfeleit illeti, a „vörös ördögök" következő ellenfele a Lyon, a Bayern München, az Arsenal, illetve a Chelsea–Internazionale, a Sevilla–CSZKA Moszkva, a Barcelona–VfB Stuttgart és a Bordeaux–Olympiakosz párharc továbbjutója lehet.

Legfrissebb hírek

Bocsánatot kért a Manchester United vezetőségét kritizáló Lisandro Martínez

Bajnokok Ligája
2026.10.16. 11:18

Labdarúgás: kikapott a litvánoktól az U16-os válogatott

Utánpótlássport
2026.10.15. 19:50

Labdarúgás: ismét Telkiben az U17-esek

Utánpótlássport
2026.10.14. 18:39

Megbírságolhatja az MU a vezetőségnek beszóló Lisandro Martínezt – sajtóhír

Bajnokok Ligája
2026.10.14. 17:25

„Többet várok a vezetőségtől” – Lisandro Martínez a Manchester madridi veresége után

Bajnokok Ligája
2026.10.14. 11:45

„Nincs gond az önbizalmunkkal” – Michael Carrick az Atlético Madridtól elszenvedett vereség után

Bajnokok Ligája
2026.10.14. 09:14

A Bayern kétgólos hátrányból fordított, de csak egy pontot szerzett Norvégiában

Bajnokok Ligája
2026.10.13. 23:05

Willi Orbánnal nyert a Leipzig, Sallai játszott a Barcelona ellen, Gulácsi nélkül is nyert a Villarreal – keddi BL-eredmények

Bajnokok Ligája
2026.10.13. 23:00