Bajnokok Ligája: Van Gaal szerint szünet utáni remeklésük volt a kulcs

2010.03.10. 00:32
Címkék
Louis van Gaal, a Bayern München vezetőedzője megérti a firenzeiek bánatát, akik gyakorlatilag Miroslav Klose az első mérkőzésen szerzett, megadott lesgólja miatt estek el a továbbjutástól. A holland szakember szerint a keddi visszavágón is rengeteg egyéni hibát követtek el csapata játékosai, a második félidőben azonban „megmentették” a mérkőzést, és ezzel együtt a továbbjutást is.

„Megértem, hogy nehéz a firenzeieknek elfogadniuk, hogy ilyen körülmények között estek ki. Döntőnek bizonyult az első mérkőzésen bekapott góljuk, amit lesállás előzött meg" – kezdte meccs utáni értékelését sportszerűen Louis van Gaal.

Mint ismert, Miroslav Klose hatalmas lesről szerezte az első meccsen a Bayern győztes gólját Münchenben, amellyel 2–1-re nyertek a németek. A holland szakember, miután „részvétét fejezte ki" a riválisnak, természetesen saját csapatáról is beszélt.

„Ma is rengeteg egyéni hibával tarkított mérkőzést láttam, ami nagyon nehézzé tette számunkra az összecsapást. Nem volt könnyű dolgunk, a második félidőben azonban jól járattuk a labdát, és ez megmentett minket. Két gyönyörű gólt szereztünk, és nagyon boldog vagyok, hogy továbbjutottunk. Az utolsó tíz percben pedig még egyenlíthettünk is volna" – tette hozzá.

Erre, mármint az egyenlítésre azonban nem volt szüksége a Bayernnek, amely idegenben lőtt több góljának köszönhetően a negyeddöntőbe jutott.

Legfrissebb hírek

Női kosárlabda-vb: Magyarország–Nigéria

Kosárlabda
10 perce

ETO: itt a harmadik bejelentés – a Besiktastól jött középpályás

Labdarúgó NB I
21 perce

Russell a leggyorsabb a monzai időmérő előtt

F1
35 perce

Pogacar szerződést hosszabbított az UAE-vel, de idén már nem versenyez

Kerékpár
36 perce

Női kosár-vb: nagy meglepetéssel indult a szombat, Mali legyőzte a spanyolokat

Kosárlabda
39 perce

Nemzetek Ligája: Modric 41 évesen is ott lesz a horvátok keretében

Minden más foci
1 órája

Az UEFA megbüntette a Crvena zvezdát Mladics éltetése miatt

Európa-liga
1 órája

Izguljanak a kapusok! – Haraszti Zsolt sok gólt vár a Paks–DVSC meccstől

Labdarúgó NB I
2 órája