Bajnokok Ligája: Wenger az MU vagy a Chelsea ellen szeretne játszani

Vágólapra másolva!
2010.03.10. 00:06
Címkék
Arsene Wenger, az Arsenal menedzsere a Porto elleni továbbjutást követően elmondta: szeretne angol csapattal összekerülni a folytatásban, mert a Manchester United és a Chelsea ellen is lenne mit bizonyítania csapatának.

„Furcsa érzésem támadt, talán jó lenne, ha angol csapattal kerülnénk össze. Ebben a szezonban nem szerepeltünk jól a Chelsea és a Manchester United ellen sem, így most remek lehetőség lenne megmutatni nekik, ellenük is, hogy mire vagyunk képesek" – vélekedett Arsene Wenger a Porto elleni 5–0-s győzelem után.a Porto elleni 5–0-s győzelem után.

A francia szakember természetesen mesterhármast szerző játékosáról, Nicklas Bendtnerről is ejtett néhány szót.

„Ilyen gyorsan változnak a dolgok a futballban. Remélem, hogy nem bízza el magát, de nagyon örülök a teljesítményének. Szombaton remek meccse volt sok kihagyott helyzettel, most pedig kevesebb lehetőségből, de három gólt szerzett. Ez jót tesz az önbizalmának, és remélem, arra ösztönözi, hogy még keményebben dolgozzon a későbbiekben" – tette hozzá Wenger.

Mint ismert, a dán csatár a hét végén a Burnley elen 3–1-re megnyert összecsapáson több ziccert is elhibázott. Most azonban jobban koncentrált, és sima továbbjutáshoz segítette csapatát.

Legfrissebb hírek

Varázsolt az aranylabdás: Ousmane Dembélé remek duplájával rangadót nyert a PSG

Francia labdarúgás
4 perce

Egy pontot megmentett, de így is tíz meccse nyeretlen a Pisa

Olasz labdarúgás
5 perce

Chema Rodríguez: Nagyon fontos megnyerni az első meccset egy ilyen tornán

Kézilabda
15 perce

Kétszer vezetett, majd a 94. percben mentett pontot az Eintracht Frankfurt

Német labdarúgás
24 perce

NS-infó: Acolatsén múlik, marad-e a DVTK-nál – ez az NB I-es klub viheti

Labdarúgó NB I
50 perce

Hosszabbítás után kikapott a listavezető otthonában a Fehérvár az osztrák hokiligában

Jégkorong
52 perce

Izland 13 góllal verte meg Olaszországot a mieink Eb-csoportjában

Kézilabda
56 perce

Palasics Kristóf remekelt a kapuban, nyolc góllal győztük le a lengyeleket az Eb-nyitányon

Kézilabda
58 perce
Ezek is érdekelhetik