„Nehéz lesz, de bevehető az Old Trafford”

Vágólapra másolva!
2010.03.07. 11:58
null
Beckham bízik csapatában (Fotó: Action Images)
Címkék
Az olasz labdarúgó-bajnokságban (Serie A) szereplő AC Milan angol válogatott középpályása, David Beckham amondó, bár nehéz feladat, de lát esélyt arra, hogy a Manchester United otthonában nyerjen jelenlegi csapatával a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének visszavágóján.
Beckham a kispadon kezdte a Roma elleni találkozót, és könnyen elképzelhető, hogy a Manchester ellen sem lesz kezdő. A játékos ezen a mérkőzésen először lép pályára az Old Traffordon azóta, hogy hét éve eligazolt az angol klubtól.

„Számomra ez nagyon különleges mérkőzés lesz, mint ahogy a Milannak is, ha nyerünk és továbbjutunk – kezdte nyilatkozatát az angol klasszis. – Nehéz nyerni az Old Traffordon, és még nehezebb kettő nullára győzni, de a Milan kivételes csapat, nagyszerű játékosokkal, és mindegyikünk mindent belead majd.″

„Nehéz lesz, de ha a saját játékunkat játsszuk, lesz olyan labdarúgónk, aki képes gólt szerezni. Jól szervezzük a támadásokat és stabil a védekezésünk, van esélyünk megverni a Manchestert, de még egyszer mondom, nehéz lesz” – tette hozzá az angol játékos, aki kitért a Roma elleni 0–0-s mérkőzésre is.

„Nem jó eredmény, ugyanakkor nem is rossz. Ha vereséget szenvedtünk volna, rosszabb lenne, de természetesen csalódottak vagyunk, úgy érezzük, hogy jobbak voltunk, és több helyzetet alakítottunk ki, csak a gólszerzés nem jött össze” – zárta mondandóját Beckham.
Legfrissebb hírek

A legnagyobb erénye: sohasem adja fel – interjú Mezei Gergő Lászlóval

Képes Sport
3 perce

Michael van Gerwen a Bahrein Darts Masters bajnoka

Egyéb egyéni
14 perce

Hiába Ansu Fati visszatérése és gólja, a Monaco megint kikapott a francia bajnokságban

Francia labdarúgás
16 perce

Amerikából jöttem: ezúttal tényleg a védelem nyeri a Super Bowlt?

Amerikai sportok
26 perce

Dunaújvárosban hosszabbítás után nyert a magyar bajnok BJAHC az Erste Ligában

Jégkorong
34 perce

Férfi kézilabda Eb: Magyarország–Lengyelország

Kézilabda
1 órája

Mindhárom magyar váltó elődöntős a rövid pályás gyorskorcsolya Eb-n

Téli sportok
1 órája

Pavlova Maria: Végre megcsináltuk!

Téli sportok
1 órája
Ezek is érdekelhetik