Bajnokok Ligája: Butt szerint a Bayern számára a bajnokság a legfontosabb

2010.04.21. 13:35
Hans-Jörg Butt, a Bayern München kapusa elmondta, társaival együtt mindent megtesznek azért, hogy mind a három sorozatban az élen zárjanak, de a legfontosabb számukra a bajnoki cím megszerzése.

„A bajnokság élvez prioritást, de mindent megteszünk azért, hogy a másik két sorozatban is trófeát szerezzünk" – nyilatkozta a sport1.de portálnak a 35 éves Butt, aki karrierje során még nem nyert jelentős trófeát, de 2002-ben a Bajnokok Ligájában, a német bajnokságban és a Német Kupában is ezüstérmet szerzett a Leverkusen játékosaként.

A Bayern ma este a Bajnokok Ligájában a Lyon ellen játszik elődöntőt, ezen kívül élen áll a Bundesligában, illetve bejutott a Német Kupa döntőjébe is.

A 20.45-kor kezdődő Bayern–Lyon mérkőzésről élő, szöveges tudósítással jelentkezünk.

Legfrissebb hírek

A Leverkusen vagy a Dortmund nyerte meg az átigazolási hajrát?

Német labdarúgás
2 órája

Lemondta a válogatottságot a spanyolok világbajnok labdarúgója

Minden más foci
10 órája

Labdarúgás: kezdődnek a kiemelt utánpótlás-bajnokságok

Utánpótlássport
Tegnap, 9:00

Vezetett az Osnabrück, de négy góllal válaszolva továbbment a Német Kupában a Bayern München

Német labdarúgás
2026.09.02. 22:38

Labdarúgás: több mint 1300 fiatalperc az NB I 6. fordulójában

Utánpótlássport
2026.09.01. 09:01

Labdarúgás: a bosnyákokkal találkozik az U18-as válogatott

Utánpótlássport
2026.08.31. 18:58

Labdarúgás: harmadik lett a Telki-kupán az U17-es válogatott

Utánpótlássport
2026.08.30. 20:13

Némi késéssel, de elkezdődött – száz éve lett profi a futballunk

Népsport
2026.08.29. 13:13