Blanc: A rutint nem lehet boltban megvenni

Vágólapra másolva!
2010.04.08. 11:52
null
Ilyen magasságokban még sosem járt a Lyon a BL-ben (Fotó: Reuters)
Címkék
Laurent Blanc, a Bordeaux vezetőedzője szerint csapata teljesítette az ő általa kitűzött tervet a Lyon ellen 1–0-ra megnyert Bajnokok Ligája-mérkőzésen, csak éppen hiányzott a továbbjutást jelentő második gól. Az ellenfél trénere, Claude Puel elmondta: a második félidőben jobb volt csapata, a továbbjutáshoz azonban kellett kapusa, Hugo Lloris hatalmas bravúrja a hajrában.

„A játékosaim megtették, amit vártam tőlük. Tulajdonképpen teljesítettük a tervünket, csak egyetlen dolog hiányzott: a második gól" – nyilatkozta Laurent Blanc a kiesést követően.

Mint ismert, a Bordeaux 1–0-ra megverte a Lyont a Bajnokok Ligája negyeddöntőjének visszavágóján, ám az első meccsen elszenvedett 3–1-es vereség miatt búcsúzott a további küzdelmektől. Blanc kiemelte, a rutin és a nemzetközi tapasztalat hiánya meglátszott együttese teljesítményén.

„A rutint nem lehet a boltban megvenni. Ne feledjük, rengeteg fiatal játékos van a csapatomban, nekik ilyen meccsek kellenek, hogy fejlődjenek. És ez a hangulat az, amely motiválni fogja őket a szezon hátralévő részében, hogy ismét bejussunk a Bajnokok Ligájába."

Az ellenfél hadvezére, Claude Puel szerint a második félidőben egyértelműen a Lyon volt a jobb.

„Nagyon fontos a továbbjutás a klubnak, dicséret a játékosoknak. Olyan meccsen vagyunk túl, amelyen nem egyértelműen nekünk állt a zászló. A második félidőben jobbak voltunk, ekkor már úgy tűnt, hogy a Bordeaux elveszítette a lendületét" – értékelt Puel, aki a 87. percben Wendel fejese után óriásit védő Llorist is kiemelte.

„Döntő volt Hugo bravúrja a hajrában, ő olyan kapus, aki a világbajnokságon is főszerepet kaphat a francia válogatottban."

Ez a Lyon tizedik idénye a BL-ben, és most első alkalommal jutott be a legjobb négy csapat közé. Ez BL-rekord, hiszen a korábbi elődöntősök mind hamarabb érték ezt el.

Az OL egyébként – a Monaco, a PSG és a Nantes után – a negyedik francia csapat, amely bejutott a BL-ben az elődöntőbe. A Marseille 1993-ban megnyerte a sorozatot, ám akkor a csoportkörből egyből a döntőbe jutott.

 AZ ARSENALNAK IS CSAK NYOLCADJÁRA SIKERÜLT
A Lyonnak csupán tizedik próbálkozásra sikerült bejutnia az elődöntőbe a BL-ben, ami (negatív) rekordnak számít. Az alábbi táblázatból azonban kiderül, hogy például az Arsenalnak is csak a nyolcadik nekifutásra sikerült bejutnia a legjobb négy együttes közé.
    
HÁNYADJÁRA SIKERÜLT
 CSAPAT ELSŐ SZEZON A BL-BEN AZ ELSŐ ELŐDÖNTŐ
10. Olympique Lyon (francia) 2000–2001   2009–2010
 9. PSV (holland)  1992–1993  2004–2005
 8. Arsenal (angol)  1998–1999  2005–2006
 4. Bayer Leverkusen (német)  1997–1998  2001–2002
 4. Deportivo La Coruna (spanyol)  2000–2001  2003–2004
EMLÉKEZTETŐ
 BAJNOKOK LIGÁJA, NEGYEDDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
 Bordeaux–Lyon 1–0 (Samah 45.)
 Tj: a Lyon 3–2-es összesítéssel
Legfrissebb hírek

Bundesliga: RB Leipzig–Bayern München

Német labdarúgás
13 perce

Három pontot szerzett a Chelsea Liam Rosenior bajnoki debütálásán

Angol labdarúgás
28 perce

Szoboszlai tizenegyest hibázott, a Burnley pontot csent az Anfieldről

Angol labdarúgás
38 perce

Női kézilabda BL: Győri Audi ETO–DVSC

Kézilabda
42 perce

Megszakadt a jó sorozat, kikapott Romániában a Mosonmagyaróvár

Kézilabda
43 perce

Ötgólos vereséget szenvedett női válogatottunk az amerikaiak ellen

Vízilabda
45 perce

Rövid pályás gyorskorcsolya: bronzérmes a női váltó az Eb-n

Téli sportok
46 perce

Eladta kétgólos előnyét a Dortmund, de Emre Can büntetőjével mégis győzött

Német labdarúgás
52 perce
Ezek is érdekelhetik