Inter: Balotellit is elviszi Mourinho a Barca elleni visszavágóra

2010.04.27. 14:24
null
Balotelli (középen) az Interrel edzett, Mourinho elviszi Barcelonába (Fotó: Reuters)
José Mourinho, az Internazionale labdarúgócsapatának vezetőedzője kihirdette a keretét a Barcelona elleni Bajnokok Ligája-elődöntő szerdai visszavágójára. Érdekesség, hogy a portugál szakember elviszi magával a meccsre az első mérkőzésen csapattársait és a szurkolókat is magára haragító Mario Balotellit, csakúgy, mint az eltiltott Dejan Sztankovicsot.

Jó hír az Inter-drukkerek számára, hogy a csapattal tart és játékra kész a korábban húzódással küszködő irányító, Wesley Sneijder, ráadásul a fiatal Davide Santon is felépült térdsérüléséből. Sneijder kedden már teljes értékű edzésmunkát tudott végezni hétvégi sérülése után.

A milánói együttes ma délután három órakor utazik el Barcelonába, a szerdán 20.45 órakor kezdődő összecsapás helyszínére.  

AZ INTER KERETE
Kapusok: Toldo, Júlio César, Orlandoni, Belec
Védők: I. Córdoba, J. Zanetti, Lúcio, Maicon, Materazzi, Samuel, Chivu, Santon
Középpályások: D. Sztankovics, Quaresma, Thiago Motta, Sneijder, Muntari, Krhin, Mariga, Cambiasso.
Támadók: Eto'o, D. Milito, Pandev, Balotelli, Arnautovic.
Legfrissebb hírek

Labdarúgás: két fiatalgól az NB I 3. fordulójában

Utánpótlássport
Tegnap, 9:55

A Barca visszautasította a PSG első ajánlatát Ferran Torresért – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.10. 16:28

Araújo úton Liverpoolba, Cancelo visszatérne, újabb ajánlat Rodriért – Barca-percek Romanóval

Spanyol labdarúgás
2026.08.09. 14:01

Megvan Konaté utódja? A Barcelonától igazol belső védőt a Liverpool – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.08. 13:29

A Manchester City visszautasította a Barcelona első ajánlatát Rodriért – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.07. 16:08

Yaakobishvili Áron iránt érdeklődik a Racing Santander – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.06. 10:42

Döntetlennel zárult a milánói derbi Perthben

Olasz labdarúgás
2026.08.05. 15:33

Újabb nagy fogás az Ajaxnál, Ter Stegen érkezett – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.08.04. 10:30