A CAS is elutasította Ribéry beadványát

2010.05.17. 20:36
null
Franck Ribéry hiába fordult a CAS-hoz (Fotó: Reuters)
Címkék
A nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) elutasította a Bayern München és Franck Ribéry arra vonatkozó kérelmét, hogy enyhítse az UEFA által a francia játékosra kirótt hárommeccses eltiltást. Ribéry így már biztos, hogy nem léphet pályára az Internazionale elleni szombati Bajnokok Ligája-döntőben. A német csapat szakvezetője, Louis van Gaal eközben egy mai interjúban megerősítette, mindenképpen kitülti 2011-ig szóló szerződését.

Ribéryt a Lyon elleni elődöntő első felvonásán állították ki, amely után hárommeccses eltiltással sújtották. A Bayern fellebbezését az UEFA elutasította, így a CAS jelentette az utolsó reménysugarat a bajor csapat és kulcsjátékosa számára, ám a mai határozattal eldőlt, a francia középpáylás biztosan nem léphet pályára szombaton Inter ellen.

A csapattal kapcsolatos hír, hogy Louis van Gaal vezetőedző a Reuters hírügynökségnek adott mai nyilatkozatában elmondta, akkor sem távozik Münchenből, ha a bajnokság és a Német Kupa után szombaton a Bajnokok Ligáját is megnyeri csapatával.

„Sok emberrel, köztük játékosokkal, a klub vezetőivel is beszélgettem a jövőt illetően, és ezek után kijelenthetem, a nyáron biztosan nem hagyom el a Bayern Münchent. Kitöltöm a 2011-ig szóló szerződésemet" – fogalmazott a csapatával az Inter elleni madridi BL-döntőre készülő Van Gaal, aki néhány hónappal korábban még azt mondta, triplázás esetén már a nyáron távozna, igaz, később egyszer már cáfolta ezt az elhatározását.

Legfrissebb hírek

Sérülés miatt kiesett Schatzl Natalie, kölcsönjátékos érkezett Esztergomba

Kézilabda
1 perce

Elkészült a labdarúgó NB I 9. és 10. fordulójának pontos időrendje

Labdarúgó NB I
22 perce

Csak a rekorddöntő gól hiányzott– az első 100-szorosok, 31. rész, Kenny Dalglish

Képes Sport
37 perce

Paksról érkezett hátvéd Diósgyőrbe – hivatalos

Labdarúgó NB II
48 perce

Furcsa pillanat Miriuta László múltjából: két meccsre belilult a zöld

Labdarúgó NB I
54 perce

Két triplarekorddal indították a japánok a női kosárlabda-világbajnokságot

Kosárlabda
57 perce

A Ferrari hengerelt a monzai nyitányon; a McLaren hátrányban kezdett

F1
1 órája

F1: Pierre Gaslyt újra megfosztották a monacói harmadik helyétől

F1
1 órája