Az Európai Labdarúgós-szövetség (UEFA) pénzügyi szponzorának kutatása szerint 120 millió eurós hasznot könyvelhet el a szombati Bajnokok Ligája-döntő nyertese, az összecsapás pedig mintegy 351.5 millió euró bevételt hoz az európai gazdaság számára.
A MasterCard által elvégzett kutatás szerint a finálénak otthont adó város, azaz Madrid 50 millió eurós bevétellel kalkulálhat, és az Internazionale–Bayern München párharc vesztese is 70 millió euró körüli összeget kasszírozhat. A győztes klub városának nyeresége a kimutatás szerint 17.5 millió euróra rúghat.„Várhatóan 41.5 millió euróval nagyobb gazdasági hatása lesz az idei döntőnek, mint a 2009-es római találkozónak, bizonyítva ezzel, hogy a gazdasági nehézségek ellenére a labdarúgás az egész kontinensen töretlenül fejlődik, népszerűsége nő – idézte a cég MTI-hez eljuttatott közleménye Simon Chadwicket, a kutatás irányítóját. – A 2010-es győztes várható bevétele minden eddigi rekordot felülmúl annak ellenére, hogy az elmúlt öt év során először nincs jelen angol vagy spanyol csapat a döntőben.”A gazdasági hatás növekedése jelentős mértékben köszönhető annak, hogy – a megszokottaktól eltérően – ezúttal nem hétköznap, hanem hétvégén rendezik meg a döntőt.Az előre jelzett hasznot a kutatás szerint a körülbelül 120 ezer helyszínre látogató drukker utazási-, és szállásköltségei, valamint a reklámpólókra, ételre és italra elköltött pénz teszi ki.
Legfrissebb hírek

Labdarúgás: két fiatalgól az NB I 3. fordulójában
Utánpótlássport
2026.08.11. 09:55

Augusztus 19-én veszi át Harry Kane az Aranycipőt
Német labdarúgás
2026.08.10. 12:07

Bayern München: a BL-győzelem a cél
Német labdarúgás
2026.08.06. 15:07

Döntetlennel zárult a milánói derbi Perthben
Olasz labdarúgás
2026.08.05. 15:33



