Bajnokok Ligája: Jó eredmény az 1-1, bízunk a továbbjutásban - Czvitkovics

2010.07.16. 11:39
Címkék
A DVSC-TEVA középpályása, Czvitkovics Péter a DTV-nek adott nyilatkozatában beszélt a Levadia Tallinn elleni Bajnokok Ligája-selejtezőről, valamint szabadrúgásáról, amelyet bravúrosan védett az észtek kapusa.
„A Levadia nem okozott meglepetést, tavaly is ugyanezt játszotta: fölrúgták a csatároknak a labdát és arra próbáltak érkezni. A gólon – amely könnyen elkerülhető lett volna – és a kapufán kívül nagyon nagy helyzetük nem akadt, átlövésekkel próbálkoztak, de szerencsére veszélytelennek bizonyultak. Ami minket illet, a második félidőben sok helyzetet alakítottunk ki, és szerencsére egyet sikerült berúgni. Az 1–1 szerintem jó eredmény idegenben, bízom benne, hogy hazai pályán kiharcoljuk a továbbjutást” – idézi Czvitkovicsot a dvsc.hu. Czvitkovics Péter ezt követően beszélt a szabadrúgásáról is, amelyet bravúrral védett Martin Kaalma. Elmondása szerint Mező József kapusedző javaslatára lőtte a jobb sarok felé, valamint hozzátette, Debrecenben máshogy alakul majd. „Mező Józsi bá mondta, hogy a kapus bemozdul, megpróbál a kiugratásokra is kijönni. Sajnos nem volt elég magas a lövés, így kivédte. Majd otthon, hazai pályán nem fogja meg – tette hozzá a középpályás.
Legfrissebb hírek

„Álom: játék, mint az élet” – Kő András publicisztikája

Egyéb egyéni
19 perce

Nincs izé! – Győri Ferenc jegyzete

Kosárlabda
24 perce

Borbély Balázs (vissza)jött, látott és győzött; Női kosarasaink 28 év után újra a vb-n

E-újság
29 perce

Pénteki sportműsor: NB I; Liverpool- és Real Madrid-meccs; kezd a magyar válogatott a női kosár-vb-n

Minden más foci
33 perce

Európa legjobbja a világ legjobbjait is levadászná – sztárportré Amy Huntról

Képes Sport
34 perce

Socca-vb: Angliát legyőzve nyolcaddöntős a magyar válogatott!

Magyar válogatott
44 perce

Markgráf először kezdett a dán élvonalban, rangadót nyert vele a Köbenhavn

Légiósok
1 órája

„Ha megtanul úgy lőni a fiam, mint te, nagyon elégedett leszek” – Bruno Fernandes Szoboszlainak

Angol labdarúgás
1 órája