DVSC: Kondás Elemér a helyszínen nézte meg a Basel bajnokiját

2010.07.22. 18:05
Címkék
A svájci labdarúgó-bajnokság első fordulójának rangadóján a Basel hazai pályán 3–2-re nyert a Zürich ellen, a Debrecen következő BL-selejtezős ellenfelének diadalát pedig Kondás Elemér, a Loki második csapatának edzője a helyszínen tekintette meg.

„Eddig is tudtuk a Baselről, hogy jó csapat, de most megerősített ebben – nyilatkozta a DVSC honlapjának Kondás Elemér. – Jó játékosok alkotják a csapatot, több svájci vagy más nemzetiségű válogatott található a keretben. Az biztos, hogy nagyon nehéz meccs elé néz a Loki, de úgy gondolom, bármi megtörténhet."

A szakember elmondta, hogy Alexander Frei két gólt is lőtt a találkozón, de a Basel másik csatárára, a kameruni Jacques Zouára is nagyon kell majd figyelni. A jobb oldali védő, a dél-afrikai vb-t is megjáró ghánai Samuel Inkoom remekül segíti a támadásokat, míg Benjamin Huggel rutinos karmesternek számít.

Legfrissebb hírek

Lévai Levente felkerült a bajnokok falára

Birkózás
6 perce

„Tudnék cifrábbat mondani az árulónál” – ETO-szurkolókat kérdeztünk korábbi edzőjükről

Labdarúgó NB I
26 perce

Vuelta: szlovén szenzáció a Calar Altón

Kerékpár
28 perce

A Kisvárda lecsapott a DVSC-től távozó középpályásra – hivatalos

Labdarúgó NB I
29 perce

Kajak-kenu ob: Szolnokon is győztek a poznani világbajnokok

Kajak-kenu
34 perce

A DVTK kölcsönvette a Honvéd támadóját – hivatalos

Labdarúgó NB II
56 perce

Négy között a lengyelek a női röpi Eb-n

Röplabda
1 órája

Úszás: Kárpáti Máté világbajnok 10 kilométeren

Utánpótlássport
1 órája