Európai kupák: a Sport Tv közvetíti a DVSC és a Vidi mérkőzéseit

2010.07.01. 14:27
Címkék
A Nemzeti Sport információi szerint a Sport Televízió élőben közvetíti a DVSC-TEVA BL-selejtezős párharcának mindkét mérkőzését, a magyar bajnok bemutatkozásképp (a sorozat második selejtezőkörében) az észt Levadia Tallinn ellen meccsel majd a továbbjutásért.

A magyar bajnokcsapat az első mérkőzést július 13-án, kedden, magyar idő szerint 18 órakor játssza Tallinnban.

A visszavágót július 21-én, szerdán 20 órakor rendezik az Oláh Gábor utcai stadionban.

Úgy tudjuk, szintén a Sport Tv adja a bajnoki ezüstérmes Videoton Maribor elleni párharcának két találkozóját, erre az Európa-liga második selejtezőkörében kerül majd sor.

Az első meccset Székesfehérváron július 15-én játsszák, a visszavágóra egy héttel később kerül sor a szlovéniai Mariborban.

Legfrissebb hírek

Hittel és pimaszul – 28 év után újra a mieinkkel rajtol a női kosárlabda-világbajnokság

Kosárlabda
32 perce

Bejelentette a madagaszkári válogatott támadó érkezését a Loki

Labdarúgó NB I
6 órája

„Álom: játék, mint az élet” – Kő András publicisztikája

Egyéb egyéni
7 órája

Nincs izé! – Győri Ferenc jegyzete

Kosárlabda
7 órája

Borbély Balázs (vissza)jött, látott és győzött; Női kosarasaink 28 év után újra a vb-n

E-újság
7 órája

Pénteki sportműsor: NB I; Liverpool- és Real Madrid-meccs; kezd a magyar válogatott a női kosár-vb-n

Minden más foci
7 órája

Európa legjobbja a világ legjobbjait is levadászná – sztárportré Amy Huntról

Képes Sport
7 órája

Socca-vb: Angliát legyőzve nyolcaddöntős a magyar válogatott!

Magyar válogatott
7 órája