Thorsten Fink: Gólt kell szereznünk!

MTI MTIMTI MTI
2010.07.27. 18:56
null
Thorsten Fink élete első BL-meccse előtt úgy érzi, jól felkészítette csapatát (fotó: Korponai Tamás)
Konkrét, számára elégedettséget hozó eredményt nem említett, de mindenképpen gólszerzést vár csapatától Thorsten Fink, a Debreceni VSC szerdai Bajnokok Ligája-ellenfelének, a svájci FC Basel labdarúgócsapatának vezetőedzője.

„Természetesen trénerként csak akkor lehetek elégedett, ha nyerünk, de ez nagyon nehéz lesz. Azt mindenképpen elvárom, hogy betaláljunk és ezáltal kedvező helyzetből várjuk a jövő heti visszavágót” – mondta a 43 éves német szakember keddi sajtótájékoztatóján.

Fink a hajdúsági együttesből Coulibalyt, Yannickot, Czvitkovicsot és Szakályt emelte ki, mint a rivális legveszélyesebb futballistáit, de közülük Szakály biztosan nem lép pályára az újpesti Szusza Ferenc Stadionban szerdán 20 órakor kezdődő első összecsapáson.

„Nagyon felkészültünk ellenfelünkből, még ha a magyar bajnokság nem is rajtolt el. A Levadia Tallinn elleni két találkozó videófelvételeit kielemeztük, a debreceni visszavágót pedig személyesen tekintettem meg. Ez alapján nehéz feladat vár ránk, de jó formában van a csapatom, amit mutat, hogy két sikerrel rajtolunk a svájci bajnokságban” – mondta Fink.

A szakember hozzátette: nagyon tisztelik a DVSC-t a tavalyi eredményeiért, hogy az előző kiírásban a főtáblára jutott. Éppen ezért szerinte igen tapasztalt és rutinos együttes vár a Baselre.

Fink edzői karrierje első BL-mérkőzésére készül, de mint mondta, egyáltalán nem izgul, mivel a Salzburgnál Giovanni Trapattoni másodedzőjeként már megtapasztalta az ilyen összecsapások légkörét.
Legfrissebb hírek

U21-es válogatott: még a tökéletes teljesítmény is kevés lehet

Utánpótlássport
5 órája

Labdarúgás: legyőzte Romániát az U19-es válogatott a Vilotics-tornán

Utánpótlássport
18 órája

Nem viselhetnek sportmezeket a diákok egy francia iskolában

Minden más foci
2026.09.23. 12:23

Közvetetten az Eb-selejtező is elkezdődik a Nemzetek Ligájával

Minden más foci
2026.09.23. 08:36

„Ostoba, tudatlan és képmutató” – így reagált az izraeli szövetség az ír kapitány szavaira

Minden más foci
2026.09.22. 13:37

Labdarúgás: két gól a fiataloktól az NB I 8. fordulójában

Utánpótlássport
2026.09.22. 08:56

Labdarúgás: második lett az U15-ös leány válogatott

Utánpótlássport
2026.09.20. 21:26

Labdarúgás: Pető Milán előkelő helyen Európában

Utánpótlássport
2026.09.20. 16:46