Juhász Rolandék egy lépésre a főtáblától

2010.08.03. 22:42
null
Juhász Roland (szemben) csapatkapitányként sima továbbjutásnak örülhetett (Fotó: Reuters)
Címkék
Az Anderlecht hazai pályán 3–0-ra nyert a walesi TNS ellen a Bajnokok Ligája 3. selejtezőkörének visszavágóján, így 6–1-es összesítéssel továbbjutott. A belga csapat kapitánya Juhász Roland volt, aki végigjátszotta a találkozót. A brüsszeliekhez hasonlóan a Hapoel Tel-Aviv is egy lépésre került a főtáblára jutástól, miután elbúcsúztatta a kazah Aktobét.

Az idegenbeli 3–1-es győzelem után túl sok izgulnivalójuk nem volt az Anderlecht játékosainak, akik közül ezúttal Juhász Roland viselte a csapatkapitányi karszalagot. A vezetést a 17. percben szerezte meg a belga gárda, miután szép támadás végén Tom De Sutter talált a kapuba.

A gólszerzőt a második félidőben a 17 éves Romelu Lukaku váltotta, aki kétszer is beköszönt a walesieknek, beállítva a 3–0-s végeredményt.

A mai nap másik BL-selejtezőjén a Hapoel Tel-Aviv a kazah Aktobét fogadta, amely 1–0-s előnnyel utazhatott Izraelbe. A Hapoel azonban már a 35. percben 3–0-ra vezetett, és bár az Aktobe az utolsó percben szépíteni tudott, a 3–1-es végeredmény az izraeli csapat továbbjutását jelentette.

Az Anderlecht és a Hapoel Tel-Aviv így már csak egy lépésre van a Bajnokok Ligája főtáblájától.

 

BAJNOKOK LIGÁJA 
3. SELEJTEZŐKÖR, VISSZAVÁGÓ
Anderlecht (belga)–TNS (walesi) 3–0 (De Sutter 17., Lukaku 69., 74.)
Továbbjutott: az Anderlecht, 6–1-gyel
Hapoel Tel-Aviv (izraeli)–Aktobe (kazah) 3–1 (Zahavi 16., Szahar 31., Ba 35. – öngól, ill. Tlesev 90.)
Továbjutott: a Hapoel Tel-Aviv, 3–2-vel

 

Legfrissebb hírek

A belga élvonalból és Kölnből is érkezhet ma játékos az NB I-be; erősít a Videoton – bezár a magyar átigazolási piac

Labdarúgó NB I
16 perce

NS-infó: a belga élvonalból hozhat válogatott csatárt a Debrecen

Labdarúgó NB I
28 perce

Újra Varga Barnabás csapattársa lett az Európa-bajnok középpályás

Légiósok
31 perce

Milyen fogadtatásra számíthat Győrben Borbély Balázs?

Labdarúgó NB I
35 perce

Női asztalitenisz Ek: spanyol, román és szlovák ellenfelet kapott a Budaörs

Egyéb egyéni
39 perce

Gyenesei Leila lett a Testnevelési Egyetem kuratóriumának elnöke

Egyéb egyéni
53 perce

Kiss Bence vezér is lehetne – ha megfogadná a nagypapa tanácsát

Labdarúgó NB I
1 órája

Nem ússza meg a Fenerbahce? Az UEFA fegyelmi eljárást indított a lyoni balhé miatt

Bajnokok Ligája
1 órája