Bajnokok Ligája: a Lyon a Benfica ellen folytatná jó sorozatát

2010.10.20. 14:20
Címkék
A Bajnokok Ligája B-csoportjában a Lyon a Benficát fogadja, és a francia csapat a gyenge szezonkezdet után kezd magára találni. Claude Puel vezetőedző bízik benne, hogy a portugál együttes ellen is sikerül győzni.

„Az emberek azt mondják, hogy mi vagyunk az esélyesek, mert otthon játszunk, de biztos vagyok benne, hogy nehéz meccs vár ránk. A Benfica jó csapat tehetséges játékosokkal. Jobb eredményt érdemeltek, mint vereséget a Schalkétól. A meccs eredményétől függetlenül tovább kell küzdenünk a csoport első helyéért. Jó mérkőzést játszottunk a Lille ellen, és továbbra is nyernünk kell a találkozóinkat. Újra jó hangulatban zajlanak az edzéseink” – mondta Puel.

A Benfica vezetőedzője, Jorge Jesus szeretné megismételni a tavalyi sikert, amikor a portugál csapat győzelemmel távozott Marseille-ből.

„Azért jöttünk, hogy nyerjünk, ahogy a legutóbbi szezonban is tettük. Saját játékunkat fogjuk erőltetni, de figyelünk az ellenfél kreatív játékosaira. Alaposan elemeztük a Lyon játékát, amelynek egy győzelem szinte már továbbjutást jelentene. Az a csapat fog kiesni, amelyik a legtöbb pontot veszti el a Hapoel ellen” – mondta Jorge Jesus.

A csoport másik meccsén a Schalke a Hapoel Tel-Avivot fogadja, és az utóbbi időben számos gólt szerző Klaas-Jan Huntelaar a BL-ben is folytatná jó sorozatát, de Felix Magath szerint nem csak a holland csatárra épül a német együttes játéka.

„Raúl is nagy szerepet játszik a csapatban, lefoglalja a védőket, hogy Huntelaarnak legyen helye" – mondta Magath.

 

Legfrissebb hírek

A PSG-ből igazolt tizennyolc éves szélsőt az Aston Villa – hivatalos

Angol labdarúgás
7 perce

„…mert többé-kevésbé mindenkinek fűződik emléke Messihez” – argentin sajtószemle a válogatott búcsú után

Minden más foci
42 perce

Gasper Okorn: Most van némi keserű szájíz, de alszunk rá egyet

Kosárlabda
42 perce

La Liga: Yamal kilencvenegy éves Barca-rekordot döntött meg

Spanyol labdarúgás
1 órája

ZTE: megjött a brazil csatár, középpályás is érkezhet – NS-infó

Labdarúgó NB I
1 órája

Szlovák válogatott középpályást igazolt a Ferencváros – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája

Szappanos Péter a régi formájában – itt az NS válogatottja az NB I 6. fordulójából

Labdarúgó NB I
1 órája

„Még a karrierem végén is mindig jobb akartam lenni” – Katrine Lunde az NS-nek

Kézilabda
1 órája