Bajnokok Ligája: Kassai mellett Vad István is vezethet meccset

www.mlsz.hu www.mlsz.huwww.mlsz.hu www.mlsz.hu
2010.10.05. 11:54
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) játékvezetői bizottságának jelölése értelmében Kassai Viktor mellett Vad István is vezethet mérkőzést a Bajnokok Ligája következő fordulójában.

Az elmúlt nemzetközi mérkőzéseken nyújtott szakmai értékelések alapján várható volt, hogy mindhárom éljátékvezetőnk szerepet kap a nemzetközi kupák következő fordulóiban is. A mai napon az UEFA játékvezetői bizottsága megküldte a jelölést, mely egy későbbre várt meglepetést is tartalmazott.

A küldésből kiderült, hogy Kassai Viktor mellett Vad István is bekerült a legrangosabb kupában, a Bajnokok Ligájában működő játékvezetők közé.

Vad István alig három és fél éves nemzetközi kerettagság után, a BL-ben meccseket vezető európai bírók legfiatalabbjaként, 31 esztendősen kapta a megbízatást. Bár 1997-ben három BL-játékvezetője is volt Magyarországnak (Puhl Sándor, Piller Sándor és Vágner László), a mostani eredmény mindenképpen óriási elismerés az UEFA részéről.

Mindhárom mérkőzésre – melyeket három nappal a találkozók előtt hoznak csak nyilvánosságra – már hat játékvezető utazik, ennek megfelelően október 19-én vagy 20-án Vad Istvánt az első BL-meccsén Ring György, Szpisják Zsolt, Fábián Mihály, Bognár Tamás és Andó Szabó Sándor segíti.

Szabó Zsolt október 21-én Európa-liga-összecsapást dirigál Kispál Róbert, Varga Zsolt, Veizer Roland, Németh Ádám és Solymosi Péter társaságában.

Természetesen Kassai Viktorra is várhatóan rangos BL-mérkőzés vár november 2-án vagy 3-án, az ő csapatát Ring György, Vámos Tibor, Fábián Mihály, Bognár Tamás és Bede Ferenc alkotja.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: több mint 1300 fiatalperc az NB I 6. fordulójában

Utánpótlássport
13 órája

Lehoczki Bendegúz tehet Mindenről! – Zombori András jegyzete

Labdarúgó NB I
21 órája

Labdarúgás: a bosnyákokkal találkozik az U18-as válogatott

Utánpótlássport
Tegnap, 18:58

Labdarúgás: harmadik lett a Telki-kupán az U17-es válogatott

Utánpótlássport
2026.08.30. 20:13

Némi késéssel, de elkezdődött – száz éve lett profi a futballunk

Népsport
2026.08.29. 13:13

Labdarúgás: kikapott a törököktől az U17-es válogatott a Telki-kupán

Utánpótlássport
2026.08.28. 19:49

Labdarúgás: remekül védő fiatal kapusok az NB I 5. fordulójában

Utánpótlássport
2026.08.25. 09:00

Román Kupa: külön csoportban, eltérő esélyekkel a székelyföldi csapatok

Minden más foci
2026.08.21. 15:28