BL, A-csoport: Benítez szerint emberelőnyben a taktika nem fontos

2010.10.21. 00:51
Rafa Benítez, az Inter vezetőedzője reméli, hogy játékosai tanultak a Tottenham elleni Bajnokok Ligája-találkozóból. Az olasz csapat ugyanis csupán egy góllal nyert, pedig kiütéses győzelmet is arathatott volna, hiszen több mint 80 percen keresztül emberelőnyben játszott, és az első félidő után már 4–0-ra vezetett.

„Természetesen elégedett vagyok a győzelemmel, de a kiváló első félidő után a második játékrészben hiányzott az intenzitás a játékunkból. Meg kell tanulnunk, hogyan tartsuk jobban ellenőrzés alatt a mérkőzést. Még egyszer nem fejezhetünk így be egy meccset” – mondta Rafa Benítez az egygólos győzelem után.

Mint ismert, az Inter már 4–0-ra is vezetett hazai pályán a Tottenham ellen, ráadásul emberelőnyben futballozott, végül mégis csak 4–3-ra győzött.

„Ha tizenegy emberrel játszol tíz ellen, a taktika nem fontos, minden a hozzáálláson múlik. Remélem, ebből a mérkőzésből tanul a csapatom.”

A spanyol szakember elmondta, hogy nehéz mérkőzésre számít a következő körben Londonban, de a csapat majd bizonyítja, hogy az az igazi Inter, amelyet az első félidőben láttak a nézők.

Legfrissebb hírek

„Nincs gond az önbizalmunkkal” – Michael Carrick az Atlético Madridtól elszenvedett vereség után

Bajnokok Ligája
2026.10.14. 09:14

Willi Orbánnal nyert a Leipzig, Sallai játszott a Barcelona ellen, Gulácsi nélkül is nyert a Villarreal – keddi BL-eredmények

Bajnokok Ligája
2026.10.13. 23:00

Túlterheltség miatt kényszerül pihenőre Szoboszlai Dominik

Angol labdarúgás
2026.10.13. 06:34

Női kézi BL: sokat érhet a bresti győzelem a Fradinak

Kézilabda
2026.10.12. 10:18

Koné és Martínez duplázott, Malen fejbe lőtte a kapust – 0–2-ről Inter-pontmentés

Olasz labdarúgás
2026.09.19. 20:03

Elhunyt az Inter legendás futballistája, Sandro Mazzola

Olasz labdarúgás
2026.09.19. 09:29

Gólzáporos meccset nyert meg az Inter az Udinese ellen

Olasz labdarúgás
2026.09.14. 22:58

Négy forduló után sincs gólja a nyáron 366 millió eurót költő Tottenhamnek a PL-ben

Angol labdarúgás
2026.09.12. 20:27