BL, G-csoport: Inzaghi második gólja egyértelműen les volt - Mourinho

2010.11.04. 00:02
Címkék
A labdarúgó Bajnokok Ligája G-csoportjának 4. fordulójában a Real Madrid idegenben 2–2-es döntetlen játszott a Milannal. A vendégek vezetőedzője, José Mourinho a mérkőzés után adott nyilatkozatában elmondta: véleménye szerint végig uralták a meccset, valamint, hogy Inzaghi második gólja les volt.

„A Milan első góljánál balszerencsénk volt, mert Pepe megcsúszott, Inzaghi második gólja viszont egyértelműen les volt, de erről nem szeretnék részletesen beszélni" – mondta Mourinho.

A Real Madrid a 94. percben Pedro León góljával egyenlített, Mourinho véleménye szerint megérdemelték az egyenlítő találatot.

„Végig mi uraltuk a meccset, a végén sokat kockáztattunk, de megérdemeltük az egyenlítést. Nagyszerű meccset játszottunk, a Milan nem futballozott látványosan, ám rengeteg tapasztalata van a BL-ben. A mi csapatunknak még sokat kell dolgoznia, de megmutattuk, hogy a végső győzelemre is esélyesek vagyunk" – fogalmazott Mourinho.

A Real Madrid ezzel a döntetlennel már biztosan továbbjutott, míg a Milan öt ponttal második a csoportban.

A mérkőzésről szóló cikkünket itt olvashatja!

Legfrissebb hírek

Barcolát bejelentette a Liverpool, Kanikovszkit eladta a Fradi – ez történt hétfőn a transzferpiacon

Minden más foci
6 perce

A Győr és a Veszprém merítési lehetőségei határtalanok  

Kézilabda
23 perce

Saka-gól és Arsenal-siker az Aston Villa otthonában

Angol labdarúgás
27 perce

La Liga: a Barca Yamal és Raphinha vezérletével fordított, újabb gólok a 2. félidőben

Spanyol labdarúgás
30 perce

Malen ezúttal duplával jelentkezett, ismét négy góllal nyert a Roma

Olasz labdarúgás
42 perce

Sikeres műtéten esett át Tadej Pogacar

Kerékpár
1 órája

Első hazai sikerével maradt veretlen az Osasuna a La Ligában

Spanyol labdarúgás
1 órája

Gyors gólváltás után döntetlen született Szegeden

Labdarúgó NB II
2 órája