BL: Rooney megkönnyebbült, hogy augusztus után ismét betalált

2010.11.25. 09:47
Címkék
Teljes az öröm a „vörös ördögöknél”, Wayne Rooney megtörte augusztus óta tartó gólcsendjét, a manchesteri védelem pedig továbbra is állja a sarat, az első öt BL-csoportmérkőzésen egy gólt sem kapott – erre korábban csak az olasz Juventus volt képes még a 2004–2005-ös szezonban.

Az angol válogatott támadó elmondása szerint igencsak megkönnyebbült, hogy végre megszakadt a rossz sorozata – mint ismeretes a támadó a Rangers elleni idegenbeli találkozó 87. percében büntetőből talált be.

„Nyilvánvalóan megkönnyebbülést jelentett, hogy betaláltam, remélhetőleg tudok erre építeni a következő mérkőzéseken – mondta Rooney, majd kitért a büntetőre is. – Nem voltam ideges a rúgás előtt. Eldöntöttem, hova rúgom, ha a kapus eltalálja a sarkot, és kivédi, akkor legyen. Szerencsére bement.”mint ismeretes a támadó a Rangers elleni idegenbeli találkozó 87. percében büntetőből talált be.

„Nyilvánvalóan megkönnyebbülést jelentett, hogy betaláltam, remélhetőleg tudok erre építeni a következő mérkőzéseken – mondta Rooney, majd kitért a büntetőre is. – Nem voltam ideges a rúgás előtt. Eldöntöttem, hova rúgom, ha a kapus eltalálja a sarkot, és kivédi, akkor legyen. Szerencsére bement.”

 BAJNOKOK LIGÁJA
C-CSOPORT, 5. FORDULÓ
Rangers (skót)–Manchester United (angol) 0–1
G: Rooney (87. – 11-esből)
 AZ ÁLLÁS

M Gy D V L-K Gk  P  
1. Manchester United 5 4 1 6–0 +6  13
2. Valencia 5 3 1 1 14–3 +11  10
3. Rangers 5 1 2 2 2–5 –3  5
4. Bursaspor 5 5 1–15 –14  0

 

Legfrissebb hírek

Infantino-terv: Michel Platini szerint a FIFA elnöke megbukott

Minden más foci
1 perce

Fiatal labdarúgót igazolt az Újpest az MTK-tól

Labdarúgó NB I
13 perce

Brazil szélső érkezését jelentette be a Manchester City

Angol labdarúgás
19 perce

Szivós Márton: Fölösleges úgy elkezdeni az évadot, hogy nem az aranyat tűzzük ki célul

Vízilabda
33 perce

Női röplabda Eb: Somorja is házigazda lesz

Röplabda
40 perce

Az idény végéig marad Szánthó Regőék vezetőedzője – hivatalos

Minden más foci
52 perce

Ez gyorsan ment – Szalahról utcát nevezhetnek el Törökországban!

Európa-liga
56 perce

Két és fél évtized után letaszították Tiger Woodsot a kereseti lista éléről

Egyéb egyéni
1 órája