Arsenal: Walcott aligha játszhat a Barcelona elleni visszavágón

2011.02.26. 08:49
Bár egészen pontosan még nem lehet tudni, de az Arsenal menedzsere, Arsene Wenger szerint a szerdán megsérült Theo Walcott nem játszhat a Barcelona elleni március 8-i BL-visszavágón. 

A középpályás Cesc Fabregas egy-két mérkőzést, a csatár Theo Walcott pedig két-három hetet kénytelen kihagyni annak nyomán, hogy megsérült az Arsenal labdarúgócsapatának Stoke City elleni, szerdai bajnoki mérkőzésén.

Arsene Wenger a katalán futballistát illetően úgy fogalmazott, hogy sérülése jelentéktelen, lehetett volna sokkal komolyabb is, igaz, a vasárnapi, Birmingham elleni Ligakupa-döntőt – ahogy arról már beszámoltunk – valószínűleg ki kell hagynia.

Walcott miatt viszont aggodalmának adott hangot az „ágyúsok” menedzsere.

„Úgy látom, nagyon kevés az esélye annak, hogy a Barcelonával vívandó mérkőzésre felépül – fogalmazott a szakember a Bajnokok Ligája-nyolcaddöntő március 8-án esedékes visszavágója kapcsán. – A legrosszabbra készülök, aztán esetleg majd kellemesen csalódok."

A Barca elleni BL-ütközet első felvonását másfél hete az Arsenal nyerte meg saját közönsége előtt 2–1-re.

Legfrissebb hírek

Lőw Zsolt a BL-döntőről: 51:49 arányban a Paris Saint-Germaint tartom esélyesebbnek

Bajnokok Ligája
11 órája

„Apa, bajnokok vagyunk!” – fia sírva közölte a nagy hírt az Arsenal edzőjével

Angol labdarúgás
15 órája

Luis Enrique szerint nagyszerű lesz a budapesti BL-döntő

Bajnokok Ligája
Tegnap, 9:19

BL-döntő: az Arsenal a Vasas stadionjában edz; a New York-palota ad otthont a PSG-nek – NS-infó

Bajnokok Ligája
2026.05.20. 16:39

19 meccs kapott gól nélkül, 18 találat szöglet után – az Arsenal bajnoki címe számokban

Angol labdarúgás
2026.05.20. 13:20

Wenger üzent az Arsenal bajnoki címe után – videó

Angol labdarúgás
2026.05.20. 12:10

Ezrek ünnepelték Londonban az Arsenal bajnoki címét

Angol labdarúgás
2026.05.20. 11:05

Guardiola reagált az Arsenal bajnoki címére; Haaland ígéretet tett

Angol labdarúgás
2026.05.20. 10:25
Ezek is érdekelhetik