Bajnokok Ligája: Deschamps hajlamos csodát tenni - Evra

Vágólapra másolva!
2011.02.23. 12:28
Patrice Evra, a Manchester United labdarúgócsapatának francia légiósa korábban játékosa volt Didier Deschamps-nak, a Marseille jelenlegi edzőjének, és ez alapján úgy véli: nagyon óvatosnak kell lenniük a Bajnokok Ligája ma esti nyolcaddöntőjében, a két csapat találkozóján.

Evra tagja volt annak a Monacónak, amelyik Deschamps vezetőedző irányításával 2004-ben nagy meglepetésre bejutott a Bajnokok Ligája döntőjébe. A negyeddöntőben a Real Madridot búcsúztatta, Evra egy ezzel kapcsolatos sztorit osztott meg a Man. United honlapjának olvasóival.

„Az első meccset a Real nyerte meg négy kettőre, és játékosai azt nyilatkozták az újságokban, hogy ha gólt szereznek a visszavágón, azonmód eldől a továbbjutás. Didier azt mondta nekünk, hogy valóban ők szerzik majd az első gólt, de a gondolatmenet folytatása téves, mert mi nyerünk három egyre, és mi jutunk tovább. Csodálatos módon minden úgy történt, ahogyan megjósolta. Emlékszem, mindannyian nagy önbizalommal vártuk azt a meccset, és biztos vagyok benne, lélekben ugyanilyen felkészült lesz a Marseille is, úgyhogy nem árt óvatosnak lennünk!" – mondta a manchesteri szerződését a napokban meghosszabbító francia balhátvéd.

Legfrissebb hírek

A Marseille szinte végig emberelőnyben játszva győzte le a Lorient-t

Francia labdarúgás
2025.09.12. 22:45

Szemlátomást élvezi a futballt Sevillában az MU-nál felsülő brazil szélső

Spanyol labdarúgás
2025.09.11. 18:44

Zidane nagy erőkkel készül a francia válogatott átvételére

Francia labdarúgás
2025.09.09. 10:41

Jogosulatlanul lépett pályára a Grimsby egyik játékosa a Manchester United elleni Ligakupa-meccsen

Angol labdarúgás
2025.09.02. 15:18

Kölcsönadta fiatal középpályását a Liverpool – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.01. 23:41

Höjlund a Napoliban folytatja pályafutását – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.09.01. 20:08

Öngól és büntető kellett az MU első győzelméhez; Grealish szárnyal az Evertonban

Angol labdarúgás
2025.08.30. 18:12

Az MU centere Nápolyba, a Liverpool bekkje Rómába tart – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2025.08.30. 14:34
Ezek is érdekelhetik