BL: Ezen a szinten emberhátrányban szinte semmi esélyed - Mourinho

2011.04.06. 00:41
A Real Madridot irányító José Mourinho szerint a Tottenham szinte lehetetlen helyzetbe került ellenük azzal, hogy tíz főre fogyatkozott. A labdarúgó BL negyeddöntőjének első felvonásán 4–0-s előnyt szerző spanyol csapat trénere nem teljesen boldog, mivel korábbi csapata, az Inter 5–2-re kikapott a Schalkétól.

„A Bajnokok Ligájában tíz emberrel játszani tizenegy ellen szinte lehetetlen vállalkozást jelent – nyilatkozta Mourinho a Sky Sportsnak. – Játszottam a Chelsea-vel a Barcelona ellen tíz emberrel, lehetetlen, játszottam az Interrel a Barcelona ellen tíz emberrel, lehetetlen, néhány hete pedig az Arsenal játszott emberhátrányban a Barca ellen, ilyenkor nincs esély. Csak az a kérdés, hogy a teljes létszámban lévő csapat képes-e arra, hogy koncentráljon, nagy tempót diktáljon, ne engedje levegőhöz és labdához jutni az ellenfelet, mi pedig ezt tettük a második félidőben, még ha az elsőben nem is."

A portugál tréner a nagy előny birtokában sem elbizakodott, mivel szerinte az angol csapatok mentalitása miatt a Spurs az utolsó pillanatig küzd majd hátránya ledolgozásáért.

„Még nem dőlt el. Tudják, hogy jól ismerem az angol focit és az angol mentalitást. Ismerem a White Hart Lane-t is. Még nincs vége. Más országban azt mondanám, hogy vége, de Angliában a végsőkig hisznek a sikerben."

Az FC Barcelona elleni lehetséges elődöntővel még nem foglalkozik, ám egy félig talán viccesnek szánt gondolatot azért megjegyzett ezzel kapcsolatban.

„Először el kell odáig jutnunk, másodsorban pedig a Barcának is túl kell jutnia a Sahtaron. Ha tényleg összejön a Barcelona elleni párharc, akkor jól fel kell készülnünk rá, edzésen pedig be kell gyakorolnunk az emberhátrányos játékot, mivel a Bajnokok Ligájában náluk mindig ilyen helyzetbe kerülök."

Amilyen jól áll jelenlegi csapatának szénája, olyan rosszul a korábbié. Mourinho nem leplezte csalódottságát az Inter 5–2-es Schalke elleni veresége miatt.

„Csalódott vagyok, mint minden Inter-szurkoló. Ha kiesünk a BL-ből, még mindig harcolhatunk a scudettóért és az Olasz Kupáért – jött elő az Inter-drukker Mourinhóból. – Lehetetlen küldetésnek tűnik a gelsenkircheni, de a labdarúgásban sosem lehet tudni, mit hoz a jövő."

Legfrissebb hírek

Működött az öregróka-ösztön – ódákat zeng Mourinho taktikájáról a Real Madrid legendája

Bajnokok Ligája
21 órája

Gian Piero Gasperini: A legváratlanabb módon akadtunk el a célvonalon

Bajnokok Ligája
Tegnap, 7:34

Willi Orbánnal nyert a Leipzig, Sallai játszott a Barcelona ellen, Gulácsi nélkül is nyert a Villarreal – keddi BL-eredmények

Bajnokok Ligája
2026.10.13. 23:00

Kapós lett a Napoli skót középpályása, Mourinho is vinné – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2026.10.11. 14:11

Mourinho nem akart olyat mondani, amiért eltilthatják, ezért szóba sem állt az újságírókkal

Spanyol labdarúgás
2026.10.11. 11:50

A Mbappé-téma miatt dühöngött José Mourinho

Spanyol labdarúgás
2026.10.09. 17:28

„Szerencsések leszünk, ha...” – Mourinho a Manchester City ügyén viccelődött

Spanyol labdarúgás
2026.10.08. 19:30

Ezt nem teszik zsebre Pérezék: kőkeményen nekiment a Realnak a ligaelnök

Spanyol labdarúgás
2026.09.22. 11:29