BL: Soha nem láttam ilyet, Guardiola a bíró jó döntését kritizálta - Mourinho

2011.04.26. 15:27
José Mourinho, a Real Madrid vezetőedzője a Barcelona elleni, holnapi Bajnokok Ligája-elődöntő előtt gúnyosan nyilatkozott Josep Guardioláról, a katalánok mesteréről.

„A bíróküldésnél és a Barca nyomásgyakorlásánál, hogy ne Provenca vezesse a meccset, sokkal fontosabb, hogy új időszak vette kezdetét. Mostanáig volt egy nagyon kis csoportja az edzőknek, akik nem beszéltek a játékvezetőkről, valamint egy olyan csoport, akik kritizálták a bírókat, amikor hibáztak. Ebbe az utóbbi csoportba tartozom én is, és ugyanígy szívesen dicsérem a játékvezetőket, amikor jól végzik a munkájukat. Pep nyilatkozatával új időszak vette kezdetét: egy új csoport indult, amelybe csak ő tartozik bele, aki azért kritizálja a bírót, mert jól végzi a munkáját. Soha nem láttam hasonlót. Ez a harmadik csoport. Kritizálja a bíró jó döntését" – mondta Mourinho a sajtótájékoztatón.

Mint arról beszámoltunk, Guardiola úgy nyilatkozott, a spanyol Király-kupa-döntőt azért is bukták el a Real Madriddal szemben, mert nem adták meg Pedro kétcentis lesről szerzett találatát. A katalán mester ezen kívül azt mondta, Mourinho biztos örülne, ha a portugál Pedro Proenca vezetné a holnapi meccset.

A holnap 20.45 órakor kezdődő madridi találkozón a német Wolfgang Stark fújja a sípot, és egyes lapértesülések szerint az UEFA a Barcelona nyomásgyakorlása miatt választotta őt a portugál bíró helyett.

Legfrissebb hírek

Mourinho Cristiano Ronaldóról: Ha elköszön a futballtól, ne úgy történjen, mint tegnap

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 16:08

Labdarúgás: Eb-selejtező előtt az U19-es válogatott

Utánpótlássport
2026.11.05. 14:04

Labdarúgás: nem túl vidám U15-ös fesztivál

Utánpótlássport
2026.11.05. 09:00

Mourinho: Az AEK fantasztikusan játszott, ez volt a legjobb teljesítményük

Bajnokok Ligája
2026.11.05. 08:31

José Mourinho szerint nehéz Görögországban játszani

Bajnokok Ligája
2026.11.03. 20:02

Labdarúgás: csaknem 1200 fiatalperc az NB I 12. fordulójában

Utánpótlássport
2026.11.03. 09:00

Labdarúgás: elmarad az edzőtábor

Utánpótlássport
2026.10.31. 10:54

Labdarúgás: győzelemmel zárta a magyar csapat a bakui U15-ös vb-t

Utánpótlássport
2026.10.30. 12:39