Mourinho: Ezt még C. Ronaldóék is élvezték a padról

2011.11.23. 13:34
null
Mourinho és Jurcic jó hangulatban köszöntötte egymást (Fotó: Reuters)
A Real Madrid 6–2-re győzött a Dinamo Zagreb ellen a Bajnokok Ligája D-csoportjának ötödik fordulójában, és José Mourinho nagyon elégedett volt a kevesebb szerepet kapó futballistái teljesítményével, a zágrábiaknak pedig azt kívánta, jövőre ismét jussanak be a BL főtáblájára. Frank de Boer is elégedett volt: az Ajax a Lyon elleni döntetlennel gyakorlatilag már nyolcaddöntős.

A Real Madrid négygólos győzelmével záruló meccs utáni sajtótájékoztatón a mindenre kíváncsi újságírók először a nagy rivális Barcelona segédedzőjéről, Tito Vilanováról – akit meg kellett műteni tegnap – kérdezték a blancókat irányító José Mourinhót.

„A legutóbbi szezonban mi is aggódtunk Abidalért, és együtt éreztünk a Barcelonával. Reméljük, az edző gyorsan visszatér, és hamar újra a kispadon ülhet teljes egészségben″ – mondta José Mourinho, aki – mint ismert – a nyári Spanyol Szuperkupa visszavágóján került összetűzésbe a Barca segédedzőjével, akinek belenyúlt a szemébe.

„A kevesebb szerepet kapó játékosaink sikerre éhesen játszottak – tért át a Dinamo elleni meccs elemzésére a portugál szakember. – Nagyszerű teljesítményt nyújtottak. Azért kapnak kevesebb szerepet egyesek, mert a többiek nagyon jól teljesítenek. Nem lepett meg, hogy ilyen jól futballoztak a kevesebb lehetőséget kapók. Még Cristiano, Pepe és Casillas is élvezte a társak játékát. Nagyon elégedett vagyok.″

Krunoslav Jurcic, a Dinamo Zagreb vezetőedzője tisztában volt a meccs előtt azzal, hogy csapatának nem sok esélye van a sorozatban a 12. tétmérkőzésüket megnyerő blancók ellen, és a szakember bízik abban, hogy a Real Madrid nyeri meg a Bajnokok Ligáját.

„Egy ilyen vereség után nehéz bármit is mondani. Számítottam rá, hogy játékosaimat lenyűgözi a stadion hangulata, de nem ennyire. Az első tíz percben teljesen leblokkoltak. Azért jöttünk, hogy tanuljunk valamit, és már sokkal tapasztaltabban játszanánk egy ilyen együttes ellen. Talán nem vagyunk a legjobbak között, de azt szeretném, hogy az országom és a csapatom kihasználja ezt arra, hogy lefektesse a modern futball alapjait. Mi nem tudunk sztárjátékosokat igazolni, ki kell nevelnünk őket, így kell kezdenünk. Remélem, a Real Madrid nyeri meg a Bajnokok Ligáját, ha így játszik továbbra is, sikerülhet neki″ – mondta Krunoslav Jurcic, aki elárulta, Mourinho azt mondta neki a találkozó után, reméli, hogy jövőre is találkoznak a BL-ben.

A csoport másik meccsén a Lyon gól nélküli döntetlent játszott az Ajaxszal, így a holland csapat továbbra is három ponttal előzi meg a francia együttest, és még akkor is nagy esélye van a továbbjutásra, ha az utolsó körben kikap a Real Madridtól, jobb ugyanis a gólkülönbsége, mint a Lyonnak (az Ajax és az Olympique esetében azonos pontszámnál az egymás elleni eredmény nem tud rangsorolni, mert mindkét találkozójukon 0–0-t játszottak, így ha a Lyon pontszámban utolérné az Ajaxot, a gólkülönbség döntene köztük, és ebben egyelőre sokkal jobb a holland alakulat).

Frank de Boer elégedetten nyilatkozott a találkozó után.

„Az eredménnyel és a teljesítménnyel is elégedett vagyok. Több periódusban is sokáig nagyon jól játszottunk. Jó futballal próbáltunk kirukkolni, és szerintem az első félidőben többet volt nálunk a labda. Ez is mutatja, hogy megragadtuk a kezdeményezést a meccs elejétől kezdve. Az utolsó tíz percben a Lyon mindent egy lapra tett fel. Ezután mindkét együttesnek voltak lehetőségei. A Lyon már számos alkalommal továbbjutott a csoportból, úgyhogy a döntetlen jó eredmény″ – jelentette ki az Ajax vezetőedzője.

„Egy kemény Ajax ellen játszottunk. Természetesen csalódottak vagyunk, hogy nem gyűjtöttük be a három pontot a számos helyzetünk után. A gólkülönbségünk most komoly gondot jelent a Real Madrid elleni nagy vereségeink után. Mondtam a játékosaimnak, hogy ne legyenek csalódottak, mert minden tőlük telhetőt elkövettek″ – mondta Rémi Garde.

A CSOPORT ÁLLÁSA
1. Real Madrid 5 5 – – 16– 2 +14 15
2. Ajax 5 2 2 1 6– 3 +3 8
3. Lyon 5 1 2 2 2– 6 –4 5
4. Dinamo Zagreb 5 – – 5 2–15 –13 0

 

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: Eb-selejtező előtt az U19-es válogatott

Utánpótlássport
2026.11.05. 14:04

Labdarúgás: nem túl vidám U15-ös fesztivál

Utánpótlássport
2026.11.05. 09:00

Labdarúgás: csaknem 1200 fiatalperc az NB I 12. fordulójában

Utánpótlássport
2026.11.03. 09:00

Labdarúgás: elmarad az edzőtábor

Utánpótlássport
2026.10.31. 10:54

Labdarúgás: győzelemmel zárta a magyar csapat a bakui U15-ös vb-t

Utánpótlássport
2026.10.30. 12:39

Labdarúgás: két magyar győzelem a helyosztókon a bakui U15-ös vb-n

Utánpótlássport
2026.10.29. 19:56

Labdarúgás: a szlovákok ellen készül az U18-as válogatott

Utánpótlássport
2026.10.29. 11:12

U15-ös vb: vereség után nagyarányú győzelem

Utánpótlássport
2026.10.28. 19:04