Anderlecht: „Juhász Rolandnak köszönhetem, hogy itt tartok"

2012.10.03. 12:39
Cheikhou Kouyaté, az Anderlecht védője szerint csapata jó esélyekkel várja a Málaga elleni ma esti labdarúgó Bajnokok Ligája-mérkőzést (C-csoport). A szenegáli légiós a meccset megelőző sajtótájékoztatón nem feledkezett meg a manapság a kezdőcsapat összeállításakor mellőzött Juhász Rolandról sem.

„Látható, hogy egyre jobban megértjük egymást Bram Nuytinckkal, aki nagyon erős a párharcokban – jellemezte Kouyaté a nyáron igazolt fiatal hollanddal történő együttműködését a védelem közepén. – Én Juhász Roland mellett játszottam be magam a csapatba, sok tanácsot kaptam tőle, neki köszönhetem, hogy ma itt tartok. Brammal más a helyzet, vele szemben én vagyok a régi csapattag. Fejlődünk, javulunk, és nem mellékes, hogy Silvio Proto személyében az ország legjobb kapusa áll mögöttünk."

Kouyaté szerint nem nehezedik vállukra az esélyesség terhe a Málaga ellen, nyugodtan, felszabadultan játszhatnak majd, és megpróbálják kihasználni a hazai pálya előnyét.

„Tudjuk, hogy nagyon technikás, egységes csapat vár ránk, amelyre a spanyol klubok összes hagyományos erőssége jellemző: remek összjáték, gyors támadás befejezés. Kétszáz százalékot próbálunk nyújtani, ha sikerül, meglesz a győzelem”– jelentette ki a játékos.

Legfrissebb hírek

„Nálam mind a két csapat világbajnok, még ha Argentína menet közben ezt nem is mutatta meg”

Foci vb 2026
2026.07.19. 15:38

Juhász Roland Lukakunak és Tiele­mansnak is üzent a belgák meccse előtt

Foci vb 2026
2026.07.06. 14:17

Juhász Roland nagyon szurkol régi belga ismerőseinek

Foci vb 2026
2026.07.06. 12:25

Válogatott kapusok is ellátogattak a Fülöp Márton kapustáborba

Labdarúgó NB I
2026.07.05. 11:25

Juhász Roland a BL-döntőről: Nem volt látványos mérkőzés

Bajnokok Ligája
2026.05.31. 09:25

Juhász Roland: A világsztároknak is nagy élmény lesz a Puskás Arénában játszani

Bajnokok Ligája
2026.05.22. 18:15

A BL-nagykövet Juhász Roland örül, hogy legendák ellen futballozhat

Bajnokok Ligája
2026.05.22. 07:38

Svédország: története során először lett kupagyőztes a Mjällby

Minden más foci
2026.05.14. 17:44