BL: Wenger kiborult, elege van a felelőtlen híresztelésekből

Vágólapra másolva!
2012.12.04. 11:51
Arsene Wengert, az Arsenal labdarúgócsapatának menedzserét kihozta a sodrából az a sajtóbeli pletyka, amely szerint a Swansea elleni hét végi bajnoki vereség után segítője, Steve Bould keresetlen szavakkal kérdőre vonta az együttest, megkérdőjelezve a játékosok felelősségérzetét és elkötelezettségét.

„Na, ez az, amiből egy szó sem igaz – reagált Wenger. – Manapság nincs bosszantóbb annál, mint amikor az ember felületes híresztelésekkel szembesül. Jó lenne, ha azok, akik ilyeneket írnak, felelősségteljesen végeznék a munkájukat. Én nem bújok ki a magam felelőssége alól, de az érintetteknek fel kellene fogniuk végre, hogy nem helyes félretájékoztatni az embereket."

Az Arsenal 1994 óta nem rajtolt olyan rosszul a bajnokságban, mint az idén, ami természetesen Wengert sem dobja fel.

„Gond van, ez kétségtelen – mondta a francia szakember –, de ilyen esetekben a megoldásra kell összpontosítani. Meg kell találni a megoldást, és kellően erősnek lenni ahhoz, hogy azt alkalmazzuk is. Nekünk megvan az erőnk, és cselekedni is fogunk. Meggyőződésem, hogy erős a csapatunk, és kellően erős a csapatszellem is, ami meg is mutatkozik majd."

Wenger a játékospiaci találgatásokkal kapcsolatban kijelentette: az új futballisták vásárlása csak az egyik mód a problémák orvoslására, és a december elég sok fontos mérkőzéssel kínálja meg együttesét ahhoz, hogy most ne az erősítésre összpontosítson.

Az első bevetés ma este lesz: a csoportjából már korábban továbbjutó, de az első helyért még harcolni kénytelen Arsenal az Olympiakosz Pireusz vendége lesz a Bajnokok Ligájában. Theo Walcott és Lukas Podolski sérülés miatt nem utazott el, Jack Wilshere, Santi Cazorla, Mikel Arteta és Per Mertesacker pihenőt kapott, így a fiatal Zak Ansah, Sead Hajrovic, Elton Monteiro, Chuba Akpom és James Shea joggal számít arra, hogy bemutatkozhat a nagyok között.

Legfrissebb hírek

Két gólt kapott az Arsenal, a második már pontot ért a Sunderlandnek

Angol labdarúgás
2025.11.08. 20:37

BL: súlyos az FTC korábbi középpályásának sérülése

Bajnokok Ligája
2025.11.07. 08:39

Az Opta szerint az Arsenal, a Bayern, a City és a Liverpool a BL legfőbb favoritjai

Bajnokok Ligája
2025.11.06. 15:18

Az igazi Szuperliga Angliában van – remekelnek a PL-csapatok a Bajnokok Ligájában

Bajnokok Ligája
2025.11.06. 13:08

Mikel Merino duplázott, Prágában is nyert az Arsenal

Bajnokok Ligája
2025.11.04. 20:47

Bajnokok Ligája: Párizsban szuperrangadót rendeznek

Bajnokok Ligája
2025.11.04. 10:14

Gary Neville: Csak egy csapat veszélyes az Arsenalra

Angol labdarúgás
2025.11.03. 17:08

Diallo lábában maradt a győztes gól, az elefántcsontparti szélső bombája egy pontot ért az MU-nak Nottinghamben

Angol labdarúgás
2025.11.01. 18:13
Ezek is érdekelhetik