BL: lehet, hogy a Schalke megóvja a Galata elleni meccset

Vágólapra másolva!
2013.02.21. 14:16
null
Drogba (balra) szerepeltetése miatt óvhat a Schalke (Fotó: Reuters)
A Schalke 04 labdarúgócsapatának vezetői azon gondolkoznak, hogy megóvják a Galatasaray elleni szerdai Bajnokok Ligája-mérkőzést, miután számukra kérdéses, hogy megfelelő volt-e Didier Drogba játékengedélye az összecsapáson.

A gelsenkircheni klub szerint az elefántcsontparti játékost a törökök nem a szabályoknak megfelelően regisztrálták az Európai Labdarúgó-szövetségnél (UEFA), így nem volt érvényes a találkozóra szóló játékengedélye.

„Kételyek merültek fel Didier Drogba játékengedélyével kapcsolatban" – tudatta a Schalke twitter-csatornáján, hozzátéve, a klub megvizsgálja az ügyet. Az UEFA megerősítette: megkapta a Schalke hivatalos levelét.

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) korábban a Sanghaj Senhua tiltakozása ellenére hagyta jóvá Drogba klubváltását az isztambuliakhoz, az elefántcsontpartit tavaly nyártól télig foglalkoztató sanghaji egylet vezetői viszont jelezték: értelmezésük szerint minden fizetési kötelezettségüknek eleget tettek, Drogba ezért továbbra is az ő játékosuk, és kezdeményezni fogják a kínai szövetségnél, hogy ne adja ki a futballista nemzetközi játékengedélyét.

A Schalke általános igazgatója, Horst Heldt csütörtökön úgy fogalmazott, hogy „felelőtlenség lenne nem óvni”. A gelsenkirchenieknek a mérkőzést követő 24 órában van lehetőségük benyújtani óvásukat az UEFA-hoz.

A BL-nyolcaddöntő első felvonása 1–1-es döntetlenre végződött Isztambulban, a visszavágót március 12-én rendezik Gelsenkirchenben.

Legfrissebb hírek

„Furcsa gyerek...” – anyja ügyetlennek tartja Mbappét a mindennapokban

Spanyol labdarúgás
2025.09.11. 12:13

NS-képeslap: Győrújfalu – szintet lépett az utánpótlás

Minden más foci
2025.09.11. 09:09

Életet mentett Edinson Cavani, egy újságíró lányának segített

Minden más foci
2025.09.11. 08:31

Labdarúgás: kikapott Lengyelországtól az U19-es leányválogatott

Utánpótlássport
2025.09.10. 15:58

Labdarúgás: harmadik lett a Vilotic-tornán a magyar U19-es válogatott

Utánpótlássport
2025.09.09. 16:59

Labdarúgás: három magyar játékos igazolt az U17-es Serie A-ba

Utánpótlássport
2025.09.09. 09:02

Az esély bajnokai: megvannak az Álombajnokság döntősei

Minden más foci
2025.09.08. 15:40

Balogh Botond közel áll a váltáshoz, kölcsönbe kerülhet

Légiósok
2025.09.05. 11:25
Ezek is érdekelhetik