BL: A legjobb olasz csapattal találkozunk - Heynckes

Vágólapra másolva!
2013.03.15. 13:02
A labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőjében az Arsenalt kiejtő Bayern München ellenfele a Celticet búcsúztató Juventus lesz. Jupp Heynckes, a bajorok vezetőedzője úgy véli, kiélezett mérkőzések várnak rájuk.

„Tudom, hogy a Juventus nagyon jó csapat. Az elmúlt két évben sokszor láttam őket. Tavaly megnyerték az olasz bajnokságot, és úgy néz ki, hogy az idén megvédik a címüket. A legjobb olasz együttes lesz az ellenfelünk, amely egy szenzációs stadionban fogad majd bennünket. Taktikailag, támadásban és védekezésben is nagyon erős. Biztos vagyok benne, hogy két nagyszerű mérkőzést láthatunk majd, és remélem, mi fogjuk irányítani a játékot, ám úgy gondolom, hogy nyílt lesz a párharc. Nagyon erős ellenféllel kell megküzdenünk" – adott gyors helyzetjelentést Heynckes.

Manuel Neuer, a Bayern kapusa is kifejtette a véleményét a párosítás láttán: „Az olasz csapatok mindig nagyon szervezettek, de biztos vagyok benne, hogy lesz esélyünk továbbjutni.”

„A Barcelona után a Juve a legnehezebb ellenfél, amelyet kaphattunk. Az olasz csapatok ellen mindig meg kell küzdeni a győzelemért, két csúcsteljesítményre lesz szükségünk a továbbjutáshoz. Ideális esetben hazai pályán nem kapunk gólt. Az Arsenal ellen megtanultuk, mennyire fontosak az idegenben szerzett találatok" – mondta Toni Kroos, szintén a müncheniek részéről.

„A Juventus nagyon-nagyon jó csapat. Fizikailag erős, és olyan kiváló játékosok alkotják a keretét, mint Andrea Pirlo. A torinóiak elleni meccsek mindig rettentő nehezek. Különösen azért, mert taktikailag rendkívül fegyelmezettek” – nyilatkozta a bajor csapat egy másik német válogatott középpályása, Bastian Schweinsteiger.

 

Legfrissebb hírek

Nem tudott nyerni Hamburgban a Bayern München

Német labdarúgás
2026.01.31. 20:37

Nyáron távozik a Bayerntől a BL-győztes középpályás – hivatalos

Német labdarúgás
2026.01.30. 12:34

Bundesliga: fordított az Augsburg, oda a Bayern München veretlensége

Német labdarúgás
2026.01.24. 17:32

Édesapja halála miatt nem játszott Konaté a Liverpoolban szerdán

Bajnokok Ligája
2026.01.22. 19:57

Deloitte: továbbra is Real Madrid a leggazdagabb futballklub

Minden más foci
2026.01.22. 16:58

Kiállítás, rontott büntető, de így is simán nyert, és biztosan a nyolc között végez a Bayern München

Bajnokok Ligája
2026.01.21. 23:01

Kifizeti a jegyek árát a Manchester City a szurkolóinak, akik a helyszínen látták a BL-blamát

Bajnokok Ligája
2026.01.21. 17:08

Újabb változás az élen, sem a Real Madrid, sem a Liverpool nincs az első ötben – íme, a frissített BL-erősorrend

Bajnokok Ligája
2026.01.20. 13:37
Ezek is érdekelhetik