Real: Nevetséges, nem mondtam, hogy Mourinho távozik - Klopp

2013.04.29. 09:37
A Bild pénteken tényként közölte, hogy José Mourinho, a Real Madrid labdarúgócsapatának vezetőedzője a Borussia Dortmund elleni Bajnokok Ligája-elődöntő első meccse előtt elárulta kollégájának, Jürgen Kloppnak, hogy nyáron visszatér a Chelsea-hez. Klopp csapata legutóbbi sajtótájékoztatóján cáfolta a pletykákat és elmondta: mindössze a német lap kitalációja az egész történet.

„Nevetséges ez a sztori. Én soha senkinek nem mondtam, hogy Mourinho a Chelsea-hez vagy bármely másik klubhoz igazol” – mondta Klopp a Fortuna Düsseldorf elleni 2–1-es győzelmet követő sajtótájékoztatón.

Az utóbbi időben több klubbal is összehozták a Real Madrid portugál vezetőedzőjét, aki a meg nem erősített hírek szerint a nyáron távozik a spanyol fővárosból. A német, spanyol és angol lapok által legtöbbet emlegetett csapat Mourinho távozása kapcsán a Chelsea volt, ahol a „Special One” 2004 és 2007 között már dolgozott.

„A hétvégi bajnokink előtt hallottam valakitől ezt a történetet. Borzasztóan elszomorodtam, és felidegesítettem magam, hiszen egyszerű kitalációról van csak szó. Mourinho nemcsak kolléga, de barát is, sohasem hoznám őt ilyen helyzetbe” – tette hozzá Klopp.

 

Legfrissebb hírek

Jürgen Klopp véleménye a kötelező ivószünetekről

Foci vb 2026
2026.06.25. 13:54

A Real Madrid vinné Schlotterbecket, de bekavart az ügybe a játékos vb-n összeszedett sérülése

Spanyol labdarúgás
2026.06.23. 18:26

Jürgen Klopp: Vozinha egy egész nemzetet fosztott meg az ünnepléstől

Foci vb 2026
2026.06.16. 18:25

„A futballt túszul ejtették” – Jürgen Klopp ismét kritizálta a világbajnokságot

Foci vb 2026
2026.06.13. 19:10

„Egyszerűen vacak volt” – Klopp a nyitó meccsről

Foci vb 2026
2026.06.12. 11:52

Európai kézilabdaligák: több légiósunk is bajnoki ezüstérmes lett

Kézilabda
2026.05.31. 22:32

BL-döntő: olvasóink többsége a PSG győzelmére tippel

Bajnokok Ligája
2026.05.30. 11:02

Lőw Zsolt: Párizsban és Londonban is beérett a tudatos, hosszú távú építkezés

Képes Sport
2026.05.30. 08:45
Ezek is érdekelhetik