Bajnokok Ligája: Klopp szoros csatát vár a döntőben

MTI MTIMTI MTI
2013.05.13. 13:29
A Borussia Dortmund és a Bayern München szoros csatát vív majd egymással a labdarúgó Bajnokok Ligája döntőjében - legalábbis így véli Jürgen Klopp, a dortmundiak vezetőedzője.

A szakember annak ellenére nem lát nagy tudásbeli különbséget a két csapat között, hogy a már bajnok bajorok 22 ponttal előzik meg együttesét a Bundesligában, és a müncheniek az utóbbi hetekben meggyőző teljesítménnyel rukkoltak elő a nemzetközi porondon.

„Tudjuk, hogy mi mennyire jók vagyunk. A Bayern úgy kikergette a stadionból a Barcelonát és a Juventust, hogy utóbbiak alig találták a kijáratot, ez velünk nem fordulhat elő" – mondta Klopp a Kicker hétfői számában.

Klopp szerint csapata számára nem az ad motivációt, hogy győzelmével elrontsa a Bayern München remek szezonját:

„A BL-döntő nagyszerű és csodálatos esemény, negatív adalékok nélkül. Azért akarunk győzni, mert győzni akarunk és nem azért, hogy a Bayern kikapjon" – fogalmazott.

A fináléra jövő szombaton kerül sor a londoni Wembley Stadionban.

Legfrissebb hírek

Jürgen Klopp véleménye a kötelező ivószünetekről

Foci vb 2026
2026.06.25. 13:54

Jürgen Klopp: Vozinha egy egész nemzetet fosztott meg az ünnepléstől

Foci vb 2026
2026.06.16. 18:25

Gyakorlatilag eldőlt: marokkói vb-résztvevővel erősít a Bayern München

Foci vb 2026
2026.06.15. 12:05

„A futballt túszul ejtették” – Jürgen Klopp ismét kritizálta a világbajnokságot

Foci vb 2026
2026.06.13. 19:10

„Egyszerűen vacak volt” – Klopp a nyitó meccsről

Foci vb 2026
2026.06.12. 11:52

„Felesleges ajánlatot tenniük” – a Bayern elnöke üzent a Real Madridnak Olise miatt

Német labdarúgás
2026.06.09. 11:05

Történelmi metzi siker Budapesten, elveszítette a BL-döntőt a Győri Audi ETO

Kézilabda
2026.06.07. 19:38

Máris sorsoltak: a Bayern München a harmadosztály bajnokával kezd a Német Kupában

Német labdarúgás
2026.06.06. 19:32
Ezek is érdekelhetik