BL-döntő: Klopp nem sajnálja a győzelmet kollégájától

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.05.25. 23:41
A Bayern München Arjen Robben 89. percben lőtt góljával 2–1-re legyőzte a Borussia Dortmundot a labdarúgó Bajnokok Ligája szombat esti londoni döntőjében, és tizenkét esztendő után újra elhódította az európai klubfutball legfontosabb serlegét. A finálé fantasztikus meccset, hihetetlen iramot, lüktető játékot, elképesztő kapusbravúrokat és drámai végjátékot hozott. Nézzük a nyilatkozatokat!

„Mondtam játékosaimnak, hogy visszatérünk még, ha nem is ide a Wemleybe, de egy másik BL-döntőbe biztosan – így Jürgen Klopp, a Dortmund mestere. – Gratulálok a Bayernnek és Jupp Heynckesnek, tőle nem lehet sajnálni a győzelmet. Az elején jobbak voltunk, de a végén minden összejött a Bayernnek, és megnyerte a mérkőzést. Így már mindegy is, mi történt a mérkőzésen, úgyis ez a lényeg. Csak az eredmény számít, ezzel mi is tisztában vagyunk. Robben gólját nem láttam, egy szabadrúgás után nem a megfelelő formációt vettük fel hátul. Túl kevés volt már hátra ekkor a mérkőzésből, és túl kemény idény áll mögöttünk, de a Bayern is keményen harcolt. Megérdemelten jutottunk el a BL-döntőbe, ezt ma este is bebizonyítottuk."Jürgen Klopp, a Dortmund mestere. – Gratulálok a Bayernnek és Jupp Heynckesnek, tőle nem lehet sajnálni a győzelmet. Az elején jobbak voltunk, de a végén minden összejött a Bayernnek, és megnyerte a mérkőzést. Így már mindegy is, mi történt a mérkőzésen, úgyis ez a lényeg. Csak az eredmény számít, ezzel mi is tisztában vagyunk. Robben gólját nem láttam, egy szabadrúgás után nem a megfelelő formációt vettük fel hátul. Túl kevés volt már hátra ekkor a mérkőzésből, és túl kemény idény áll mögöttünk, de a Bayern is keményen harcolt. Megérdemelten jutottunk el a BL-döntőbe, ezt ma este is bebizonyítottuk."

Legfrissebb hírek

Zivzivadze kiállítása után esett szét a Heidenheim a BVB ellen, hatgólos őrület Wolfsburgban

Német labdarúgás
Tegnap, 17:56

Madridban rendezik a 2027-es Bajnokok Ligája-döntőt – hivatalos

Bajnokok Ligája
2025.09.11. 18:48

Michael Owen továbbra is úgy gondolja, hogy Harry Kane rossz döntést hozott

Német labdarúgás
2025.09.11. 11:59

43 szerzett góllal és sima győzelemmel rajtolt a címvédő ETO a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
2025.09.07. 15:35

A Puskásból a vb-re? – Szöllősi György jegyzete

Bajnokok Ligája
2025.09.05. 23:50

Nézőcsúcsot dönt a Bayern München–Leverkusen női rangadó

Német labdarúgás
2025.09.01. 21:37

Nem borult a papírforma Augsburgban, ötgólos meccsen nyert a Bayern

Német labdarúgás
2025.08.30. 20:39

Váratlan fordulat, mégsem lesz a Bayern játékosa Nicolas Jackson?

Német labdarúgás
2025.08.30. 18:20
Ezek is érdekelhetik