Dortmund: Piszczeket a BL-döntő után műtik

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.05.22. 16:11
A Borussia Dortmund labdarúgócsapata hivatalos honlapján jelentette be, hogy Lukasz Piszczeknek, a dortmundiak védőjének csípőműtétre lesz szüksége a Bayern München elleni szombati Bajnokok Ligája-döntő után. A játékos a Wembleyben még várhatóan pályára lép, azonban az azt követő beavatkozás után akár öt hónapos kihagyás is várhat rá.

„Most már csak abban reménykedem, hogy elég jó állapotban leszek ahhoz, hogy pályára léphessek a BL-döntőn. Azt, hogy mi következik majd a szombati meccs után, még nem tudom, de az már szinte biztos, hogy műtétre lesz szükségem" – mondta Piszczek.

A harmincnégyszeres lengyel válogatott játékos már hónapok óta fájdalmat érzett a csípőjében, így a dortmundiak orvosi stábja most úgy döntött, műtétre lesz szüksége. A beavatkozásra a szombat 20.45 órakor kezdődő BL-döntő után kerülhet sor, és az előrejelzések alapján öt hónapos kihagyás várhat rá, így még a 2013–2014-es évad kezdetén sem játszhat a Dortmundban.

„Egy ilyen meccsen, mint a BL-döntő, olyan mennyiségű adrenalin termelődik a szervezetben, hogy az elnyomja a fájdalmat. Most jól érzem maga, de a meccs utáni reggel biztosan nem lesz könnyű" – tette hozzá a védő.

 

Legfrissebb hírek

A Dortmund megszenvedett a Heidenheimmel, de győzött

Német labdarúgás
2026.02.01. 19:37

Nyolcan már a 16-ban, további 16-an még versenyben – ezt kell tudni a Bajnokok Ligája folytatásáról

Bajnokok Ligája
2026.01.28. 23:30

A City után az Atlético Madridot is elkapta a Bodö/Glimt, bilbaói sikerével nyolcaddöntős a Sporting!

Bajnokok Ligája
2026.01.28. 23:24

Albek Anna parádéjával nyert a Metz Podgoricában a női kézi BL-ben

Kézilabda
2026.01.25. 18:33

Simán nyert a Dortmund Berlinben, Schäfer csereként lépett pályára

Német labdarúgás
2026.01.24. 20:33

Leadta kétgólos előnyét a Dortmund, de Emre Can büntetőjével mégis győzött

Német labdarúgás
2026.01.17. 17:43

Kétszer vezetett a Dortmund, de a végén a döntetlenért kellett harcolnia Frankfurtban

Német labdarúgás
2026.01.09. 22:29

Dortmundból érkezhet erősítés a Real Madrid védelmébe – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2025.12.29. 10:19
Ezek is érdekelhetik