BL: Mourinhót nem sokkolta a váratlan vereség

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.09.18. 23:16
Az igen kevés gólt hozó első félidőket követően beindultak a labdarúgó Bajnokok Ligája csapatai az 1. forduló szerdai játéknapján, és az est meglepetése kétségtelenül a Basel győzelme a Chelsea otthonában. Ám José Mourinho egyáltalán nem esett kétségbe.

„Nem sokkolt a vereség – így a Chelsea menedzsere, José Mourinho a váratlan vereség után. – Néha győzöl, néha veszítesz. Ez a realitás, hogy néha nem győzöl. Nem örülök, természetesen, visszaléptünk futballban a selejtezőkhöz képest, de vállaljuk a felelősséget. Van még hátra öt mérkőzésünk, hogy annyi pontot szerezzünk, amennyi elég az első két helyezés valamelyikére. A Basel ügyesen játszott, nálunk sokat volt ugyan a labda, de nem alakítottunk ki helyzeteket. A Basel akkor egyenlített, amikor a legjobban játszottunk az egész mérkőzésen, azután beállt védekezni. A csapatom jól védekezik szögleteknél, de még nem vagyunk olyan érettek, hogy ne hibázzunk bizonyos szituációkban. A vereségnek nincs egyéni felelőse. Egyébként azért rotálom a csapatot, mert megtehetem, a csapat szerkezete változatlan, és a játékosoknak meg kell harcolniuk a helyükért."José Mourinho a váratlan vereség után. – Néha győzöl, néha veszítesz. Ez a realitás, hogy néha nem győzöl. Nem örülök, természetesen, visszaléptünk futballban a selejtezőkhöz képest, de vállaljuk a felelősséget. Van még hátra öt mérkőzésünk, hogy annyi pontot szerezzünk, amennyi elég az első két helyezés valamelyikére. A Basel ügyesen játszott, nálunk sokat volt ugyan a labda, de nem alakítottunk ki helyzeteket. A Basel akkor egyenlített, amikor a legjobban játszottunk az egész mérkőzésen, azután beállt védekezni. A csapatom jól védekezik szögleteknél, de még nem vagyunk olyan érettek, hogy ne hibázzunk bizonyos szituációkban. A vereségnek nincs egyéni felelőse. Egyébként azért rotálom a csapatot, mert megtehetem, a csapat szerkezete változatlan, és a játékosoknak meg kell harcolniuk a helyükért."

„Azt hiszem, jól játszottunk ma este. Az első félidőben mi irányítottuk a játékot, de azután nem tudtuk fokozni tempónkat, és ennek megittuk a levét. Az elmúlt idényben kétszer játszottunk a Basellel, azaz jól ismerjük, tudtuk, erős csapat. Mindig lehet javítani, elemezheted a gólokat, és nem kétséges, hogy mi is megtesszük ezt. Csalódott vagyok" – emígy fogalmazott a lefújást követően Gary Cahill, a londoniak védője.

Legfrissebb hírek

Mourinho Cristiano Ronaldóról: Ha elköszön a futballtól, ne úgy történjen, mint tegnap

Spanyol labdarúgás
2026.11.06. 16:08

Mourinho: Az AEK fantasztikusan játszott, ez volt a legjobb teljesítményük

Bajnokok Ligája
2026.11.05. 08:31

José Mourinho szerint nehéz Görögországban játszani

Bajnokok Ligája
2026.11.03. 20:02

Mbappé: 100; Mourinho utolérte Zidane-t – a 265. el Clásico számokban

Spanyol labdarúgás
2026.10.26. 13:06

Mourinho beszólt az őt megzavaró Barca-drukkereknek

Spanyol labdarúgás
2026.10.26. 11:05

Mourinho: A VAR elaludt, Cancelót ki kellett volna állítani

Spanyol labdarúgás
2026.10.26. 09:17

„Még mindig kicsit ismerkedünk egymással” – Bernardo Silva a Real 4–1-es győzelme után

Bajnokok Ligája
2026.10.22. 08:20

Működött az öregróka-ösztön – ódákat zeng Mourinho taktikájáról a Real Madrid legendája

Bajnokok Ligája
2026.10.15. 17:37