BL: Messzire juthatunk, ahogy anno a Liverpoollal - Benítez

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.11.25. 21:21
Rafa Benítez, a Napoli vezetőedzője szerint együttese sokáig menetelhet a Bajnokok Ligájában, és emlékeztetett rá, hogy az ő Liverpoolja első szezonjában az esélyeket meghazudtolva megnyerte a sorozatot.

A Napoli kiharcolhatja a továbbjutást, ha kedden az előző kiírás döntőjében alulmaradó Dortmund otthonában nem szenved vereséget, de Benítez még ennél is előrébb tekint.

„Ez a csapat sokáig juthat – szögezte le a nápolyi stafétát a nyáron átvevő Rafa Benítez. – Még csak a kezdetén járunk projektünknek. Az első évemben a Liverpoolnál is sikeres voltam. Fontos a jó kezdés, mi pedig csak most kezdtük a saját fejezetünket.”

Ugyanakkor a spanyol mester elismerte, nehéz lesz legyőzni az idei döntős Dortmundot a Westfalenstadionban közel 66 ezer néző előtt.

„A Dortmund az egyik legmagasabb szintű ellenfél – tette hozzá Benítez. – A legnagyobb tiszteletünk illeti meg a dortmundiakat, amelyet az elmúlt évek nagy sikereivel kiharcoltak maguknak. Imádtam azokat a mérkőzések. Igazi kihívás lesz a számunkra a német együttes. Mindkét csapat számára nehéz mérkőzés lesz, száz százalékot kell nyújtani, hogy jó eredményt érjünk el.”

A Napoli az első négy BL-párharcából hármat megnyert, és csak az Arsenal ellenit vesztette el 2–0-ra, két gyorsan kapott gól miatt. A Juventus elleni bajnoki rangadón 3–0-ra maradtak alul a nápolyiak, és szintén már az összecsapás kezdetén hátrányba kerültek, sőt, legutóbb a Parma elleni is kikaptak.

„Az eddigi négy BL-meccsünkből háromban már a mérkőzés elején játékba lendültünk, ezért elégedett vagyok az eddigi szereplésünkkel” – zárta mondandóját Benítez.

A találkozóról élő, szöveges tudósítást olvashat a Nemzeti Sport Online-on!

BAJNOKOK LIGÁJA, CSOPORTKÖR, 3. FORDULÓ
KEDD
F-CSOPORT
Arsenal (angol)–Olympique Marseille (francia) 20.45
Borussia Dortmund (német)–Napoli (olasz) 20.45 (tv: Sport 1, élő)

A CSOPORT ÁLLÁSA
1. Arsenal 4 3 1 6–3 +3 9
2. Napoli 4 3 1 7–6 +1 9
3. Borussia Dortmund 4 2 2 6–4 +2 6
4. Olympique Marseille 4 4 4–10 –6 0

 

Legfrissebb hírek

Antonio Conte az idény végén távozhat a Napolitól – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2026.05.19. 12:08

Győzelmével osztályozós helyen zárt a Wolfsburg; Schäfer góllal és gólpasszal fejezte be a Bundesliga-idényt

Német labdarúgás
2026.05.16. 17:34

Ollózós góllal győzte le a kétgólos hátrányból felálló Napolit a Bologna

Olasz labdarúgás
2026.05.11. 23:02

A Dortmund bebiztosította a második helyét

Német labdarúgás
2026.05.08. 22:24

Nem született gól a Napoli comói kiszállásán és Bergamóban sem; vasárnap este bajnok lehet az Inter

Olasz labdarúgás
2026.05.02. 22:41

„Minden idők legjobb meccse volt?” – lapszemle a PSG–Bayern München BL-elődöntő után

Bajnokok Ligája
2026.04.29. 09:07

Aranyéremmel búcsúzna az Atléticótól Antoine Griezmann

Bajnokok Ligája
2026.04.28. 10:46

A Napoli esélyt sem adott a Cremonesének

Olasz labdarúgás
2026.04.24. 22:45
Ezek is érdekelhetik