BL: Klopp szerint majdnem tökéletes volt a teljesítmény

Vágólapra másolva!
2014.02.25. 21:11
null
Robert Lewandowski és Lukasz Piszczek gólöröme (Fotó: Reuters)
A Bajnokok Ligája-nyolcaddöntőjében a Dortmund idegenben 4–2-re legyőzte a Zenitet. A találkozó ötödik percében már 2–0-ra vezetett a német csapat, mestere szerint egy igazi klasszikust mérkőzést láthattunk.

„Közel voltunk az optimális teljesítményhez – így Jürgen Klopp, a Borussia Dortmund mestere. – Remek pillanatokkal ajándékozott meg csapatom, klasszikus mérkőzést vívtunk, ehhez nem fér kétség. Még nem jutottunk tovább, lesz még dolgunk odahaza az oroszokkal. Nem is tudom, előny vagy hátrány volt-e, hogy a Zenit december óta nem játszott tétmérkőzést, de az elején nagyon nem ment az ellenfélnek. Robert Lewandowskival tökéletesen elégedett vagyok, bátran futballozott, kihasználta lehetőségeit. Azt mondom, még mindig csak ötven százalék az esély továbbjutásunkra, koncentrálnunk kell a visszavágón is. Szerintem ma egyáltalán nem könnyű győzelmet arattunk, keményen megdolgoztunk a sikerért.”

„Túl sok alapvető hibát követtünk el, ezért keményen megbüntettek minket – ismerte el őszintén Luciano Spalletti, a Zenit olasz vezetőedzője. – Egy Dortmund-kaliberű csapat ellen ezeket nem lehet megengedni, nagyon nagy árat kell fizetni az ilyen nevetséges hibákért. José Rondón jól játszott, képes lesz magas szinten teljesíteni a jövőben is. Nem adjuk fel a reményt, a futballban nincs lehetetlen, minden attól függ, milyen elszántsággal harcolunk. Csapatom változik, a munka, a hozzáállás, a stílus terén is, tovább kell mennünk ezen az úton, ez a jó út, és a siker sem marad el. Ma azért veszítettünk, mert nem koncentráltunk végig. Egyébként azért nem cseréltem korábban, mert nem akartam megbontani csapatom egyensúlyát.”

„Mit is mondhatnék? Láttad ezt a csodálatos meccset, nem?” – így a hazaiak sztárja, a csak perceket kapó, kissé zabos Alekszandr Kerzsakov a mérkőzés végi mini sajtótájékoztatón.

„Valamilyen okból kifolyólag úgy kezdtük a mérkőzést, hogy még nem álltunk készen” – találta meg a bölcsek kövét Axel Witsel, aki nagyon jól tudja, miről beszél, mert mindkét gólnál nagyot hibázott.

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA

BL-NYOLCADDÖNTŐ
1. MÉRKŐZÉS

ZENIT (orosz)–DORTMUND (német) 2–4 (0–2)
G: Satov (57.), Hulk (69.), ill. Mhitarjan (4.), Reus (5.), Lewandowski (61., 71.)

Legfrissebb hírek

Zivzivadze kiállítása után esett szét a Heidenheim a BVB ellen, hatgólos őrület Wolfsburgban

Német labdarúgás
21 órája

43 szerzett góllal és sima győzelemmel rajtolt a címvédő ETO a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
2025.09.07. 15:35

Elégedettek Dortmundban, itt a Borussia nagy bejelentése!

Német labdarúgás
2025.08.26. 11:28

Dupla Tízes: Gulácsiék maradnak, de mi folyik mégis Lipcsében?

Német labdarúgás
2025.08.21. 13:17

Szoboszlai: Mindent meg fogok tenni azért, hogy Magyarország részt vehessen a világbajnokságon

Magyar válogatott
2025.08.13. 13:29

A Qarabag lesz a főtábláért az FTC ellenfele

Bajnokok Ligája
2025.08.12. 19:50

BL: az UEFA pénzbírsággal sújtotta a címvédő PSG-t

Bajnokok Ligája
2025.07.31. 18:19

Nőnek a bevételek, de nem szórja a pénzt a Dortmund

Német labdarúgás
2025.07.28. 13:27
Ezek is érdekelhetik